Fura dolog a szerelem.
Ott állni leengedett kezekkel, kibújva a páncélból a várad előtt. Már rég letetted a fegyvert, elástad a csatabárdot.
Most csak ott állsz, vársz, hátha érkezik valaki a távoli messzeségből, hátha az az ismerős vonás feltűnik, és meglengeti a fehér zászlót. 

Fura dolog a szerelem.
Egyszer van, máskor messze jár. Érkezik hirtelen, mint egy nyári zápor, máskor úgy simít meg, mint lágy szellő hőség idején. Olykor széttárod a kezed a szikla peremén, hagyj érintsen a szél, hagyj ragyogjon rád a nap, hagyj járjon át a melege. 7 pernyi boldogság, őrült szabadesés. Máskor a legzordabb hurrikán csap le rád, és kuporogsz egy fa alatt, egyre csak várva, hogy múljon.

Fura dolog a szerelem.
Nem tudni honnan jön, s hová megy, valaha visszajön-e még? S ha igen, gyengéd lesz-e vagy felemészt a szenvedély? Csendesen lopózik, vagy rád tör, mint tajtékzó vad? Ha átadom magam, vajon megtart? Vagy messze szalad? Megvár-e, míg készen állok? S ő vajon készen áll-e rám, ha megérkezem?

Fura dolog a szerelem.
Csak arra vágyom, hogy viszontszeressen. 
Talán ettől mégsem fura, egy cseppet sem.