Szeretem azt a kis féloldalas mosolyt, amit már nem láttam 5 éve.
Szerettem, ahogy rám néztél vele, és elvesztem benne.
Szeretem a szíved, amit tán még sosem mutattál meg senkinek.
Szeretem a hangod, még akkor is, ha éppen valamiért kioktatsz.
Szeretem a szemed mély barnaságát, akkor is, ha másra pillantasz.
Szerettem, hogy nem vagy tökéletes, és mégis annak gondolod magad.
Szeretem, a hibáidat, a leginkább bennük azt, hogy vannak.
Szeretem, hogy olykor idegesítesz, máskor megnevettetsz.
Szeretem, ahogy mosolyogsz, bár ezt már nem miattam teszed.
Szerettem az ölelésed, a biztonságot, amit két karod ad,
Szerettem a kezed, amikor enyémbe kulcsolod gyengéden.
Szerettem a lelked, bár nem tártad fel előttem.
Szeretem vagy szerettem, talán már magam sem tudom.
Talán ilyeneket ennyi idő elteltével nem is szabadna mondanom.