Néha még egy kicsit hiányzol
- hazudom magamnak.
Néha egyedül rád vágyom,
s az érzések bezárnak
falak közé, melyet a szerelem épít,
de mondd szerelem-e ez,
nemcsak illúzió, egyfajta tévhit?

Nem több-e, mint puszta vágy,
édes s fanyar egyszerre,
véget nem érő vad románc,
zabolázatlan érzések tengere.
Olykor gyönyör, mi repít fellegekbe,
máskor gyötör, s alávet a mélységbe.

Néha még gondolok rád,
Néha még egy kicsit hiányzol,
Néha még vágyom a régi után,
Néha, ha elfogy pár pohár bor.
Néha még hallani vélem hangod,
Néha messzi tájakra utazom veled,
Néha álmomban még látom arcod,
Néha csak a gondolat marad nekem.
Néha teret adok a vágynak irántad,
Néha megengedem a szívemnek, 
Néha, amikor az érzések folyékonnyá válnak,
Néha, hogy egy kicsit még szeressen.
Néha szilárd sziklaként őrszemet állnak,
Néha a szememből még kiolvasni,
Néha gyáva kutyaként elárulnak,
Néha, hogy még visszavárlak.

Szeretem azt a kis féloldalas mosolyt, amit már nem láttam 5 éve.
Szerettem, ahogy rám néztél vele, és elvesztem benne.
Szeretem a szíved, amit tán még sosem mutattál meg senkinek.
Szeretem a hangod, még akkor is, ha éppen valamiért kioktatsz.
Szeretem a szemed mély barnaságát, akkor is, ha másra pillantasz.
Szerettem, hogy nem vagy tökéletes, és mégis annak gondolod magad.
Szeretem, a hibáidat, a leginkább bennük azt, hogy vannak.
Szeretem, hogy olykor idegesítesz, máskor megnevettetsz.
Szeretem, ahogy mosolyogsz, bár ezt már nem miattam teszed.
Szerettem az ölelésed, a biztonságot, amit két karod ad,
Szerettem a kezed, amikor enyémbe kulcsolod gyengéden.
Szerettem a lelked, bár nem tártad fel előttem.
Szeretem vagy szerettem, talán már magam sem tudom.
Talán ilyeneket ennyi idő elteltével nem is szabadna mondanom.

Fura dolog a szerelem.
Ott állni leengedett kezekkel, kibújva a páncélból a várad előtt. Már rég letetted a fegyvert, elástad a csatabárdot.
Most csak ott állsz, vársz, hátha érkezik valaki a távoli messzeségből, hátha az az ismerős vonás feltűnik, és meglengeti a fehér zászlót. 

Holnap jön az első napelem telepítéssel foglalkozó cég felmérni, nagyon kíváncsi leszek, mit fognak mondani :))

Közben el kezdtem szervezni a baráti körben valami csapatást valamerre (nagyon konkrét tudom), de valamit már mindenki adna, úgyhogy bízom benne, hogy össze is jön. Vagyunk egy páran, akik vágynánk egy kis tengerre.
Ennek azért még utánanézek, mert semmit sem szeretnék hazahozni. Továbbra sem félek attól, hogy én elkapok valamit, de a nagymamám mindennél fontosabb, van mit kockáztatni. És ez az az eset, amikor nem vállalom a kockázatot.

Hétvége megint tele van programokkal, koncert, színház és egy kis futás (Panoráma kör). És elkezdtem azon agyalni, hogy csak meg kéne csinálni azt a mesterképzést is. Sőt, szeretnék egyet tandem ugrani is :D 
Az elsőt megnézzük februárban, a másodikat még idén szeptemberben szeretném.

"Főzzünk csókból baracklekvárt, amíg van elég"

 

- Mit szeretnél? :D
- Semmit. :D

Most erre mit lehet írni? Pontosan. Semmit. Pedig milyen jó is volt hülyéskedni, meg nagy ritkán beszélgetni.
Azt hiszem, ez így ezzel le is zárult. Lehet én gondolom rosszul, de ha erre most írok valamit, főleg így néhány nap elteltével, hülyét csinálok magamból (ami már valószínűleg megtörtént, mert rányomtam egy röhögős reakciót, amit konstatáltam, hogy mekkora hiba, és visszavontam, természetesen ennek nyoma van). Konklúzió: nem csinálok magamból hülyét, akkor sem, ha a fene fenét eszik.

A tegnapi Anna and the Barbies meg rohadt jó volt! Nem is tudtam, hogy ennyire jó zenét játszanak. Persze néhány számukat ismertem. Valahogy különleges hangulata lett az egész estének, csepergő eső, alig néhány ember a COVID miatt, de végre zene szól, és van némi koncert élmény.

A futás most egész jól megy, heti egyszer próbálgatom, van, hogy kétszer is. 8 km-ig fájdalommentes, a múltkor 15-nél előbb is megéreztem, de annyira kellett a lelkivilágomnak, hogy nem érdekelt, és továbbmentem. Utána elmúlt.
Mellette most erősítés van, "rékázom", brutál ez a nő még mindig, de hasznos. És azt hiszem látszik is.

Előző pénteken kiültünk a srácokkal a Margit hídnál egy helyre, kis ékszerdoboz, alig volt valaki. Nagy világmegváltó beszélgetések, röpködő felesek, semmi extra. Most kedden lesz a Staro szeánsz (heti csapat meeting), ami mindig jó hangulatú ökörködés kisebb komolyabb hangvételű dumálással fűszerezve - szeretem ezeket a heti "csapatásokat".

A hétvége most is fullon lesz, mert lesz még egy koncert, meg egy kis színház a csajokkal. Elvisszük a többieket is Csányi önálló estjére. 

Még 2014-ben jött ki Nicholas Sparks - The best of me c. filmje, amit olvastam is, és meg is kellett azon nyomban néznem, ahogy megjelent. Most hat évvel később megnéztem újra. Nyilván végigpityeregtem, nagyon megható.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék újra szerelmes lenni. És ez a film egy kicsit emlékeztetett arra, hogy ez milyen szép is tud lenni. Hogy hiányzik, és hogy ennél kevesebbel nem szabad beérni, nem szabad megalkudni. Ha az ember vágyik valamire, menni kell és tenni kell érte. Nem szabad feladni. Mert lehet, egyszer visszajön hozzád.