Nem találom a rendet, nem tudom, hova nyúljakmit kéne tennem, hogy ne rád gondoljakfalba vert fej, törnek az ujjakmit csinálsz éppen, kivel és hol vagya belső zene ver, egyre hangosabbháttal állok, de látom az arcodatelmosódtak a részletek, káosz vankiütöm magam, ma is meghalok…
A feledés homálya. Sötét, csöndes és befejezett. Ráleltem a szabadságra. A teljes reménytelenség volt a szabadság.
"Attól félek, hogy elfelejtem, hogy már nem fogok rá emlékezni. Őrültség, ugye? Pedig én akartam így, mégis megnyugtat a tudat, hogy a fejemben az emlékével tovább játszhatom. Azonban el fog jönni a reggel, amikor már nem nyúlok ki az ágy szélére reménykedve, hogy ő ott…
Most itt hagylak szépen. Most el fogok menni, hogy rád gondolhassak, ne zavarjon semmi. Rád gondolni is jó, nemcsak veled lenni.
Milyen is lehetsz te az én emlékemben és milyen erővel húzol vissza engem, meg akarom tudni, azért kell most mennem.
Csak így tudhatom meg, csak így, tőled…
Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz, és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a…