Hát... jó is volt és nem is...

Jó volt, mert sok emberhez közelebb kerültem, Istenhez is, rossz, mert újra előtörtek azok az érzések amiket sikerült visszafojtanom iránta.

Elhitettem magammal hogy minden rendben, túlléptem, aztán mégsem, illetve hogy pontos legyek vannak még lezáratlan fejezetek, elvarratlan szálak az életemben a múlttal kapcsolatban.

Ezek részben azért vannak, mert nem beszéltük meg rendesen, legalábbis én ezt érzem. Lehet, hogy azért tértek vissza ezek a ki nem mondott érzések, vágyak, mert felkavarodtak egy beszélgetés során. És egész héten kínoztak. Hát így leírva elég hülyén hangzik xD

A lényeg, hogy ez tönkre vágta a hetem. Hallottam, hogy állítólag mikor a versét odaadta nekem akkor tök aranyosan nézett rám, én meg figyelemre se méltattam... mit várt? Hogy körülötte forog a világ?ugyanmááár... meg hogy végig nézett, de nem undorral az arcán, köszi, és most ezt higyjem is el? höhö jó vicc

Ahogy hazaértem és eltelt pár nap, sokkal jobban éreztem magam, elmúltak a depis érzések, az hogy "szeretem", és vágyok utána blabla szóval véget ért, ezek szerint csak pillanyatnyi elmezavarról beszélhetünk, mégis szörnyű volt. Ha kinyitottam a szemem vagy ha becsuktam minden percben csak őt láttam, rá gondoltam akkor is, amikor nem akartam. Mindvégig az járt a fejemben, hogy "te jó ég, sosem fogom tudni elfelejteni!Képtelenség, egyszerűen ez nekem nem megy. Még be is csaptam magam, minden hiába volt..." és ezen a ponton kiborultam, jött az a sablon, hogy bárcsak meghalnék, mert úgy minden véget érne... de most már vége...

Ez rádöbbentett arra, hogy őszintének kell lenni önmagunkhoz, mert nem lesz hosszú életű egy-egy kegyes hazugság, amivel elhitetjük magunkkal hogy minden rendben közben meg semmi sincs. Na és persze arra is, hogy a búcsúztatójára én el nem megyek, nincs az a pénz! (kimegy 8 és fél hónapra Ausztráliába... lesz min gondolkozni, nem rajta, hanem a helyzeten. 

Viszont azért történtek jó dolgok is :) jól el voltam a bátyjámmal, a csajokkal so-so, inkább este mikor utaztunk haza akkor sokat beszélgettünk :)

Szép és nyugodt helyen voltunk, hegyekkel körül határolva, sehol semmi térerő, úgyhogy nem nagyon telefonált senki, csak ha lement a városba, ami legalább 5-10kmre volt tőlünk :D

Jók voltak a közös alkalmak, játékok, dicsőítések. Leginkább az utolsó este tetszett, amikor azokat a verseket olvastuk fel, amiket egymásról írtunk. Őszintén nem vártam, hogy mindenki komolyan fogja venni, de leültek papírral és tollal a kezükben, és addig fel nem álltak az asztaltól, amíg valami kézen foghatót nem alkottak. Nagyon vicces és ötletes versek születtek :) jó érzés volt, valami olyat nyújtani nekik, amitől mindenki jól érezte magát, és amiben mindenki egy formán kivehette a részét. Ügyesek voltak ;)

De azért jó újra itthon. Jobb, hogy most már 25 km választ el egymástól minket, és nem csak pár méter. Az igazat megvallva nem tudom mi ütött belém, remélem vasárnap Csigusz segít erre rájönni, és jól leordít, amiért hagytam hogy leuraljon ez az érzés. Nagyon hiányzik már Csigusz.

Eldöntöttem, hogy megváltozom, de úgy, hogy mire hazajön rám se fog ismerni. Persze nem miatta fogok megváltozni, vagy azért, hogy észrevegyen, dehogy. Azért, mert szeretnék ténylegesen is új életet kezdeni. Rájöttem, hogy az ifi nélkül már nem lehet teljes az életem. Mert hiába is próbáltam kihagyni őket az életemből, úgy, hogy nem jártam, azért mégis csak nagyon hiányoztak, és úgy nem voltam én. Nem mintha akkor én vagyok, mikor velük lehetek, de akkor mégis boldogabb vagyok. Bár hiába is tagadnám, hogy legszívesebben a régi életem választanám, amikor még boldog voltam, és nem szenvedtem mint az elmúlt 3 évben, na hát, az elviselhetetlen lett volna Isten és az ő kegyelme nélkül.

Úgyhogy, megváltozom. Megpróbálok jobban kommunikálni a r.f.s.-kel is. Nem ígérek semmit, de úgy érzem, hogy így az ifi tábor után van esély jó kapcsolatokat kialakítani ;) igyekezni fogok!;P

Rajta pedig tökéletesen átnézek, ahogy eddig kellett volna. Nem észre venni, nem törődni vele, mintha ott se lenne. Csak annyival változik a helyzet, hogy TÉNYLEG nem lesz ott, mert több 1000 km választ majd el minket. Nem mondom, hogy nem fog hiányozni, mert hiába is próbálnám teljesen kizárni az életemből nem menne, mert mindig is az életem része marad (lásd: Az akit szerettél örökre a részed marad.). De attól még nem kell, hogy szenvedjek miatta, hiszen már túlléptem. De amiket hallottam, azokat még mindig nem fogtam fel, most lesz időm erre is, és arra is, hogy valami B tervet találjak ki, ha netalántán újra beütne ez ami a táborban volt.

Röviden ennyi, így is sokat nyúztam magam mire sikerült ezt leírni. És megtettem :D