Mindenki máshogy kezdi újra az életét. Én azzal, hogy minden napot kitöltök valamivel, a munkával, a sulival, a barátokkal, családdal, az edzéssel, leginkább ezzel. Barátnőm öccsével már mennek az egyeztetések, hogy kinek mikor lenne jó lemenni a Herkibe. Mert én nem csak jártatom a számat, hanem teszek is dolgokért, a változásért, és emberekért, jelen esetben magamért. :)
Egyszer majd rájön, hogy mit veszített. Csak, nehogy késő legyen, mert már nem leszek ott, ahol hagyott.
Állítólag az új lány nem olyan szép, hozzám nem mérhető... Mondok valamit, semmit nem hiszek el :) De azt tudom, hogy biztos nincs olyan állat feneke, mint nekem, és mivel most rákapcsolok az edzésre... ;-) Nem adok teret az üres járatoknak. Eldöntöttem, hogy megváltozom külsőleg, és hogy JÓ NŐ leszek :) Aztán ki tudja, hátha valakinek megtetszik ez a bonyolult személyiség :D
E-vel megbeszéltem, hogy egy percig sem várom el, hogy válasszon köztünk, sőt, mondtam, hogy legyen Máté barátja, mert neki sokkal nagyobb szüksége van rendes barátokra, teljesen össze van zuhanva az ember, menekül, csinálja a hülyeségeit, mert lelkisérült, és szarik saját magára, meg mindenki másra, mert a hab a tortán, hogy baromi nagyképű, önző és öntelt, legalábbis ezt a látszatot mutatja. Viszont én tudom, hogy milyen is ő valójában. És ezt most jó értelemben mondom. Ha van valaki, akitől sosem kellett volna félnie, az én vagyok, sokkal több mindenben hasonlítunk, mint gondoltam volna. És ha lelkileg helyre hozta volna magát és férfihoz méltóan viselkedne, akkor nem lett volna gond. De ez a férfiatlan magatartás... Saját magát teszi tönkre, közben meg másokat is. Remélem az új barátnője jó hatással lesz rá, és kiemeli ebből a helyzetből, vagy legalábbis megpróbál neki segíteni. Ha nem, akkor még mélyebbre fog süllyedni, mint eddig.
Nőlj fel kisfiú, szedd össze magad, vagy a középszerű, egyszerű, boldogtalan és unalmas élet vár majd rád!
Továbbra is jót akarok neki, attól függetlenül, hogy más már rég elátkozta volna. Tegnap E nagyon kiakadt, amikor megkértem arra, hogy őt válassza és az ő barátja maradjon. De ezt már a kezdetekkor megmondtam, hogy ha ez a helyzet előáll, akkor biztos lehet abban, hogy nem fogom két tűz közé szorítani, hanem evidens lesz, hogy azt szeretném, ha az ő barátja maradna. Naná, hogy fáj a legjobb barátomat elveszíteni, és átengedni egy olyan személynek, aki minősíthetetlen viselkedést mutatott felém. De szeretném, ha lelkileg rendbe jönne, és valaki mellette állna. E nem akar elveszíteni, főleg, hogy most kaptuk vissza egymást, és láttam rajta, hogy az, hogy erre kérem nagyon megviseli. Mondtam, hogy ettől függetlenül mindig itt leszek neki. M húga is kiakadt tegnap, ő sem akar elveszíteni. Én sem őket...
Abban reménykedem, hogy ez nem örökre szól.
Ez nem jelenti azt, hogy megfutamodok vagy hogy mindent átengedek neki. Egyszerűen, csak tudom mi van benne, és mivel engem teljesen kizárt az életéből, én már nem segíthetek neki. Ezért szeretném, ha más segítene neki, de ez az IDIÓTA nem hagyja. Csak nyavalyog össze-vissza, hisztis picsa. Komolyan :D Sír a szája, de nem változtat ááá, hogy őfelsége megmozduljon... edzeni sem képes menni, "fáradt vagyok", "sokat dolgozom" blabla. Na, ezért mit kapnék most tőle :D Én is 8 óra munka után fogok még menni edzeni... Ha akar valamit az ember, akkor nincs lehetetlen. Főleg, ha szeret valakit, akkor soha nem adja fel, és küzd érte, mert nincs az az akadály, múlt bármi, ami legyőzné a szeretetet. Ezt Kris mutatta meg 1 héttel ezelőtt, amikor kitartott és harcolt D-ért, aki képes lett volna eldobni őt, csak mert lelkileg ő is sérült. Bár lenne valaki, aki engem is ennyire megbecsül, értékel és küzd értem, mert ennyire szeret.
Az igazság az, hogy sosem fog találni még egy olyan embert, mint én. Lehet mondani rám, hogy bonyolult vagyok, igen, ez igaz, lehet mondani, hogy szeszélyes, ez is megállja a helyét. De mindig ott leszek másoknak, akkor is, ha ők nem voltak mellettem sosem. Ez belém van programozva, nem tudok önző lenni, és másokat mögém pakolni. Kihasználni magam nyilván nem hagyom.
Nincs még egy olyan ember az életében, aki ennyire a jót akarná neki, és a legszomorúbb az, hogy ő magának nem akar jót, megelégszik a szinte semmivel, mert azt hiszi, hogy neki az jár. Nem tudja elfogadni és kezelni a jó dolgokat az életében, mert a szarhoz, a rosszhoz, a szenvedéshez, a bántáshoz van szokva. Sokkal jobban ismerem a lelkivilágát, mint azt gondolná, mert ezen én is átmentem, sőt rosszabbakon is, pl. posztraumás stressz-depresszió kombó, de mint említettem sok mindenben hasonlítunk.
Bár most már annyira rohadtul mindegy.
