Egy lány életében kiemelkedő szerepe van egy apának. Igaz, hogy rám már a megszületésem előtt sem gondolt az "apám", és amint meg tudta, hogy érkezek, még a nememet sem tudva, ő úgy döntött, hogy nem kíváncsi rám, nem akar engem. Ez volt az első elutasítás, amit kaptam. Már születésem előtt elhagytak. És még azóta mennyien, és még mennyien elfognak. Összezuhantam? Nem :) Sosem fogok.

De Isten gondoskodott arról, hogy egy igazi édesapa szeretetében legyen részem. Nagyon sok mindent tanultam tőle, miatta szeretem a kocsikat. Mindennap hiányzik, mióta mennyei állampolgár lett. Sosem voltam irigy senkire, mégis, most irigy vagyok azokra, akiknek az édesapjuk még az életükben van. És fogalmuk sincs, mennyire szerencsések függetlenül attól, hogy milyen a kapcsolatuk. Ha jó, akkor azért. Ha rossz, akkor meg azért, mert van mit helyre hozni.

31-én egész nap ő járt a fejemben, hogy mennyivel inkább feküdnék egész szilveszter éjjel a papám karjaiban, idióta régi filmeket nézve, amiket ő szeret, én meg csak azért nézem, mert ő szereti, én meg őt szeretem, és mert addig is együtt vagyunk. Pont, mint régen. Átölelne, és az ölésében elbújva a világ elől semmi sem számítana. Semmi sem fájna, mert megvigasztalna, és újra biztonságban érezném magam. 
De bármennyire is szeretném ezt, lehetetlen.