Tegnap véletlen ráakadtam erre a keresőkifejezésre a blogomban, amikor a statisztikát bogaráztam, mert megint szarakodik.

Mit tegyél, ha az, akit szeretsz ellök magától?

Szerintem ilyenkor a legelső dolog, legalábbis, amit én szoktam tenni az az, hogy kiderítem az okát. Ha tudod, hogy mi miatt teszi, akkor sokkal könnyebb lesz megoldani a helyzetet.

Tehát, mi lehet az, amiért valaki úgy dönt, hogy eltaszít?

- Önbizalomhiány
- Fél, hogy szenvedni fog, hogy megbántod, fél szeretni, bízni, közel engedni másokat, fél a jó dolgoktól, nem tudja hogyan kezelje és fogadja el a jót, fél tőled
- Meg akar óvni saját magától
- Nem tudja kezelni a helyzetet, amiben vagytok, ezért elmenekül
- Úgy véli, hogy jobbat érdemelsz nála --> önértékelési  zavarok, vagy valaki elhitette vele ezt a hülyeséget
- Erős akar maradni --> ha valakire szüksége van, vagy valakit szeret, fontos neki, törődik vele, akkor azt hiszi, hogy gyengévé válik 
- Egyedül akar lenni, mert nincs szüksége senkire, illetve nem akarja, hogy szüksége legyen bárkire is, mert az a gyengeség jele, sok negatív tapasztalata van, mi szerint nem számíthat senkire, mindenki elhagyja --> önvédelem
- Van valami nehézség az életében, amit nem tud megoldani, ha emberek veszik körül, egyedül akarja rendbe hozni az életét, újra akarja kezdeni, vagy fél beismerni, hogy igenis neki is szüksége van valakire
- Vizsgáztat, hogy ki fog küzdeni érte, ki fut utána, ki nem hagyja magára --> megerősítésre van szüksége 

Egyelőre ezek jutottak eszembe, nálam általában ezek közül játszik valamelyik, vagy az összes, a komplikált személyiségemnek köszönhetően. :)

Mit tegyél?

Na, ez már húzósabb. Ha az, aki ellök magától nem akarja, hogy segíts neki, ha nem ismeri fel, mit csinál, ha nem akar túljutni azon, amibe beleragadt, múlt, régi sebek, emlékek etc., akkor a fejed tetejére is állhatsz, mert semmi nem fog használni.

Tudom, mert szinte mindent megpróbáltam valakit illetően, és semmi nem működött. Próbáltam bizonyítani, hogy szeretem, hogy bízhat bennem, nem fogok fájdalmat okozni neki. Próbálkoztam azzal is, hogy közel engedem, "kiszolgáltatom" magam, hogy legyen valami "fegyver" a kezében, hogy biztonságban érezze magát, de ezzel csak azt értem el, hogy ő okozott fájdalmat. A srác meg maradt a falai mögött, továbbra sem bízva bennem.

Próbáltam, hogy akkor én is visszahúzódok a kis csigaházamba, hátha így lépni fog felém, ha látja, hogy így nem működik egy kapcsolat, ha nem engeded közel a másikat, mert a kapcsolatunk elején közölte velem, hogy így akkor nincs értelme. Jó, akkor ezt mondtam neki én is. Hatástalan.

Úgy hiszem egy dolog van, ami ilyenkor működhet, és az a türelmes szeretet. Semmi más. Küzdhetsz a végtelenségig érte, de mindig el fog lökni, és ha nem vagy elég erős, ha nem szereted nagyon, és nem vagy kitartó, türelmes, akkor ott fogod hagyni. Ez nagyon fájdalmas dolog. Közel enged, majd eltaszít, és ezt játssza már ezer éve. Sérülések nélkül te sem fogod megúszni. Olyan embert megmenteni, aki nem akarja, hogy megmentsék... rendkívül veszélyes terület. Sok sebet fogsz kapni. Iszonyat kemény lesz. De megéri. 

Azért mondom, hogy megéri, mert van némi remény, hogy nyomot hagysz az életében, és egyszer ráeszmél, hogy mekkora hülye volt, és ha nem is hagyja ezt abba, de minimalizálni fogja az eltaszítások számát.
Ha nem is most, de lesz majd egy olyan pillanat az életében, amikor értékelni fogja ezeket az erőfeszítéseket, és el fog gondolkozni azon, hogy merre tart. Azt is megkockáztatom, hogy eljön majd a felismerés és rájön, hogy ez nem mehet így tovább, változtatnia kell. 

Az is lehet, hogy mindig ez a magatartás lesz rá a jellemző. Elhitte, amit mások mondtak róla, hogy katasztrófa, kibírhatatlan és a többi. Ezeket magában kell rendeznie. Nagyon keveset tehetsz érte, ha ellök, akkor a kis padon ücsörögve kell küzdened érte. Imában. Mást nem igen tudsz tenni. Ha szereted az lesz a baj, ha nem az. Mindig menekülni fog, amíg nem akar szembenézni önmagával. Akár most is meg tudná ezt tenni, ha nem félne attól, amit látni fog. Nincs olyan, hogy nem tudsz valamit megtenni. Nem akarsz. Ennyi. Akarnia kell a gyógyulást, különben sohasem lesz lelkileg stabil, érzelmileg erős. Mindig gyerek fog maradni a lelkében, aki nem vállalja a felelősséget, csak hárít, elfut. Neki kell akarnia a változást, a fejlődést, hinnie kell magában. És ezt a hitet te nem tudod megadni. Hihetsz benne, láthatod, hogy többre képes, tudhatod, hogy milyen csodálatos személyiség, hogy nem elviselhetetlen, de addig, amíg ő nem engedi el ezeket a negatív gondolatokat, nem fog semmit sem érni, ha ezt ismételgeted neki. Ennyi. Ha benne nincs meg az akarat, a hajlandóság, akkor megfutamodik minden esetben, elfut tőled más karjába, aki nem "kényszeríti" arra, ami jó lenne neki, hanem hagyja azon a szinten, békében, ahol van, mert neki az a jó. Kényelmes, lusta, gyáva. Azt fogja keresni, amit ismer, mert fél a változástól, fél a jótól, alul értékeli magát, és olyan embert fog keresni, aki alacsonyabb szinten van nála, aki ezekkel nincs tisztában, aki nem lát át az álarcán, aki előtt játszhatja az erős embert. Meddig?

Hiába akarnál megadni neki mindent, ha nem akarja elfogadni, mert abban a hitben él, hogy ő nem érdemli meg, hogy téged nem érdemel meg. Erre kifogásokat fog gyártani, mert túl gyáva ahhoz, hogy beismerje az igazságot.
Ezért beéri a kevesebbel. Azzal, amiért nem kell tennie semmit. 
Folyamatosan védekezni fog, bevonul a várába, a falak mögé, ahol nem bánthatja senki. Olyan embert fog keresni, aki nem akarja, hogy közel engedje, mert az érzelmi intelligenciája alacsony ahhoz, hogy észrevegye mi a helyzet. 

Ha valaki félelemből lök el, azzal nem tudsz mit kezdeni. Ez a szomorú valóság. Amíg ő nem erősíti meg magát, hogy legyőzze a félelmeit... ha nem szeret téged jobban magánál, és nem ismeri fel azt, hogy a saját önzőségével bánt téged, nem fog változtatni a helyzeten.

Én is ilyen eltaszítós típus vagyok. De sokkal inkább nevezném ezt angolos távozásnak. Ha látom, hogy nincs szükség rám, vagy valakit csak bántok, akkor inkább elhagyom, mintsem még több fájdalmat okozzak neki.
Most például baráti kapcsolatokat szakítottam meg. Nem azért, mert feladom őket. Soha, senkit nem adok fel. De nem akarom olyan dolgokért hibáztatni, okolni, amiről nem ő tehet, vagy csak minimális köze van hozzá. Nem akarom azt, hogy a szakítás után visszakapom őt, mert ez azt bizonyítja, hogy ha mindkettőnknek egy időben van kapcsolata, azt a barátságunk sínyli meg. Nem akarom azt, hogy ha ránézek azt látom, hogy nem volt a barátom akkor, amikor szükségem volt rá, hogy nem küzdött értünk, pedig sokat tudott volna segíteni, helyette bemesélte magának ezt a postás titulust. Nem akarom ráhárítani az én felelősségem. Nem akarok haragudni rá, mert nem nőtt fel egy barátsághoz.
Nagyon szeretem, mint embert, mert nem csak a barátom, hanem a testvérem is, az ikertestvérével együtt. De mi már nem kooperálunk együtt eredményesen. Az ő érdekükben lépek le. 

Összegezve, nagyon nehéz ez a helyzet. Igazából erre nincs semmilyen bevett módszer, ami mindenkinél működik. Minden ember más, máshogy dönt, más motiválja, máshogy reagál, más reakciókat vált ki belőlük egy adott helyzet. Nincs két ember, aki ugyanúgy reagálna, gondolkozna, érezne, vagy egyforma helyzetben lenne. A téma lehet ugyanaz (szakítás, veszteség, kudarc, bármi), de a helyzet sosem fog megegyezni.

Én mindenféleképpen egy ok-okozati feltárással kezdeném. Miért reagál úgy, ahogy, mi váltja ki, hol tart az érzelmi fejlődésben, tudatában van-e annak, hogy eltaszít magától másokat, akar-e ezen változtatni.
És mint említettem, türelem és szeretet kell hozzá. Rengeteg. Meg az, hogy lelkileg erős legyél, mert ha nem vagy az, miközben őt próbálod megmenteni, elveszíted önmagad. Ez pedig nem éri meg. Egy ember sem ér annyit, hogy elveszítsd miatta azt, aki vagy. Ezt jól jegyezd meg.