Amit nagyon megtanultam, mert az élet másodszor is "belevitt" az az, hogy senkinek sem szabad teret engedni arra, hogy beleszóljon a kapcsolatodba. Nyilván tanácsot adhat, véleményt formálhat, álláspontot foglalhat, de nem "pofázhat bele". Mert az szubjektív hozzáállás lesz, sosem lesz objektív. Ez az egyik. A másik meg, ha ismeri a barátod/barátnőd, és vele is "lelkizik", akkor két szék közül a földre esel. Ismerheti a barátod/barátnőd, de ilyen szinten nem szabad, hogy jóban legyenek, ahogy neked sem szabad ennyire közel kerülni az ő akárkijéhez. Mert bele fog szólni. Nem tanácsot fog adni, hanem ő fogja irányítani a szálakat. Nem biztos, hogy ez szándékos lesz, sőt, általában a jó indulat vezeti ilyenkor, de többet árt, mint használ. Azt hiszi, hogy jól ismer, és ilyenkor jön a felismerés, miután megkavarta a kakit, hogy hát mégsem.

Harmadjára már biztos, hogy nem követem el újra ezt a hibát. Természetesen senkit sem hibáztatok az én felelősségemért, mert ez is ide tartozik. Túl nagy befolyást engedtem meg a kapcsolatomra nézve, ő két tűz között volt, én két szék között, várható volt, hogy vagy seggre ülök, vagy megég. Nos, azóta is "fáj a seggcsontom", ha a két párnás székre nézek. :D Vannak ám hasonlataim :D Szép és jó, hogy a két "legjobb" barátod összejön, vagy összehozod őket, de ez olyan, mint a Kis herceg: felelős vagy azért, akit megszelídítettél. És ez veszélyes terep. Ha nem tudsz kellő objektivitást mutatni, de ez nem is fog menni, akkor nagy szívás lesz. Valakivel szemben mindig szubjektívebb leszel, ez elkerülhetetlen. Nálam is van két ilyen ember, de nagyon ritkán kell a sráccal "lelkiznem", és akkor is nagyon észnél kell lennem, hogy mit mondok, hogy ne ártsak a barátnőmnek. Nem egyszerű, kicsit olyan, minta aknamezőn próbálnék táncolni tanulni. Elég egy rossz lépés, és repülök.

Ami meg még nagyon fontos az az, hogy merj szembemenni és kimondani azt, amitől félsz. Kimondtam, felszabadultam. Egy bizonytalan, félelmekkel teli kislány vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy az is maradok. Sőt, elég sok minden elkezdett már a helyére kerülni, és azzal, hogy igenis szembemegyek a félelmeimmel, azt kell mondanom, hogy már nem is olyan nagyok ezek a dolgok. Féltem attól, hogy nála jobban senkit sem fogok szeretni, aztán bebizonyosodott, hogy ó dehogynem. De most megint előjött ez a félelem, mi van, ha nem leszek soha ennél boldogabb? Hagyni kell ezt, majd elválik, még nem tartunk ott, hogy ezzel foglalkozzunk. Meg kell találni, ami boldoggá tesz, utána jöhet a párkapcsolat, ami a plusz lesz, hiszen, te felelsz a saját boldogságodért, nem a másik. És ahhoz, hogy egy jól működő kapcsolatod legyen, ahhoz az kell, hogy először is, rendben legyél magaddal, másodszor pedig, hogy akarj és tudj is tenni a másikért, kettőtökért.

Ha nem tudsz küzdeni, vagy kitartani valakiért vagy valaki mellett, akkor az egészet megette a fene, főleg, ha nem is akarsz tenni érte semmit.
Rengeteg mindent megtanultam az elmúlt időszakban, és tudom, hogy mit fogok következőnek másképpen tenni.
Nem félek belevetni magam a megmérettetésekbe, mert egyrészt ez megmutatja hol tartok lelkileg, másrészt pedig, ha sikerül, nőni fog az önbizalmam. A második legfontosabb dolog az az, hogy hogyan állsz magadhoz. sokáig ezt hülyeségnek tartottam, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez is egy fontos része a kapcsolatnak. Úgy nehéz szeretni valakit, ha a másik nincs rendben lelkileg. Nincs a helyén az önbizalma, ez vezethet féltékenykedéshez, félelemhez, állandó kritizáláshoz, kompenzáláshoz, bezárkózáshoz, ha nem szereti, tiszteli és becsüli önmagát, akkor ott van az örökös megfelelési kényszer, nem fog megbízni benned, közel engedni magához, nem fog tudni téged sem elfogadni, mert azt fogja érezni, hogy nem elég jó neked, hozzád, sőt, egyenesen meg sem érdemel téged. Na ebből legyen egészséges párkapcsolat. Ezek mind-mind olyan tényezők, amiken lehet dolgozni és változtatni. De csak akkor, ha mindkét fél akarja. Akarja a kapcsolatot, akarja a másikat, akar küzdeni. Egyébként megette az egészet a fene. Én hiába akarok harcolni azért, akit szeretek, ha az meg azt mondja, hogy részéről ennyi, ő meg sem próbálja igazán rendbe hozni a dolgokat. El lehet menekülni. Lehet a könnyebb utat választani, ez is egy döntés. De akkor sosem fogsz fejlődni. Bennem ilyenkor ott lenne, és ott is van az, hogy mi lett volna, ha. Még az is itt bújkál, hogy tudom, hogy képes vagyok a változásra azért, akit szeretek, akarok is küzdeni, de nincs már rá esély. Van, amikor neked kell lezárni a dolgokat, mert lezáratlanul marad azáltal, hogy normálisan semmi nem lett kimondva vagy megbeszélve. Ilyenkor számos kérdés marad megválaszolatlanul. Neked kell. Magadnak. Okosan. Racionálisan. Nem bebeszélni dolgokat, nem hazudni, vagy áltatni magad. Van, amikor neked kell kimondani az igazságot. Na ez a nem mindegy, és a kemény dió. De nem lehetetlen. Csak legyél őszinte önmagadhoz, vedd le a szemellenzőt, és lásd úgy a dolgokat, ahogy azok vannak.
Akkor nem lesz gond. Egy kis csipet bátorság kell hozzá.