Milyen nehéz nem létezni mások életében. Eltűnni, mert tudod, hogy ez az, amit szeretnének, ez az, ami nekik a legjobb. Hát persze, hogy nem könnyű, de ha szeretsz valakit, akkor semmi sem az. Vajon van annyi hiba, amit, ha elkövetsz, akkor az elég ahhoz, hogy elmúljon a szeretet? Van annyi fájdalom, bántás, rossz indulat, ami semmissé teszi? Egyáltalán mitől múlik el? Hová tűnik? És akkor bennem miért nem tűnik el?

Azt mondják,
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik. 

A szeretet soha el nem múlik. Hát, akkor az, amivel eddig találkoztam vagy nem volt igazi, vagy olyan, mint az energia: nem vész el, csak átalakul. És hamarabb, mint gondolnád.

Én azért a végére írtam volna még azt, hogy: a szeretet elengedi azt, aki menni akar. A szeretet elfogadja a másik döntését, akkor is, ha az fájdalmat okoz neki. A szeretet akkor is megmarad, ha a másikban elmúlik. A szeretet nem adja fel, hanem végig megy az úton, akkor is, ha nehéz. A szeretet kitartó, nem személyválogató, a szeretet nem kiérdemlés kérdése, a szeretet úgy fogad el, ahogy vagy, és szeret, akkor is, ha bántod. A szeretet bátor, és akkor is melletted marad, amikor mindenki elhagy. A szeretet nem mindig kölcsönös, nem mindig lel viszonzásra. A szeretet nem okoz szenvedést, és ha szenved is, akkor azt csendben, hangtalanul teszi. A szeretet küzd, kockáztat, harcol. Akkor szeret a legjobban, amikor a legkevésbé érdemled meg, amikor a leggyengébb vagy, és amikor szükséged van arra, hogy szeressenek. A szeretet néha olyan, mint a villámcsapás, néha pedig halkan lopakodik be a szívedbe. A szeretetet nem lehet kiérdemelni, és nem tudsz olyat tenni, hogy elmúljon, vagy kevésbé lángoljon érted. A szeretetet nem te választod, a szeretet választ téged. A szeretet nem mindig logikus, nem mindig ésszerű, nem ismer lehetetlent. A szeretet képes a várakozásra, akkor is, ha látszólag semmi értelme. A szeretet soha el nem hagy. A szeretet átússza érted az óceánt, miközben te lehet, hogy még egy pocsolyába sem lépnél érte. A szeretet bármit feláldoz érted, a boldogságodért, a biztonságodért, a mosolyodért. A szeretetben nincsenek elvárások. A szeretet könnyed, nem telepszik rád, de mindig érdeklődik a hogylétedről, és őszintén törődik veled. A szeretet nem tolakodik, de a legjobbat akarja neked, és ha ez azzal jár, hogy nélküle mész tovább, akkor nem fog visszahúzni. Ha nincs rá szükséged, elmegy. Ha ez a javadat szolgálja, akkor távolról szeret és vigyáz rád. A szeretet szemében mindig értékes leszel, és mindig küzdeni fog érted, akkor is, ha nem látod értelmét, akkor is, amikor te feladnád, vagy nem tudod szeretni önmagad. A szeretetet nem tudod ellökni magadtól. 

Ez pont az a fajta szeretet, ami senkinek sem kell. Mekkora szerencse, hogy ilyen szeretettel szeretek.
Vagy mi. Inkább ironikus. 

Amit szerintem a legnehezebb elfogadni az a változás, a tudat, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen, annyira megváltozott minden. Itt van pl. a húsvéti hagyományunk, hogy elmegyünk termálozni, vagy az, hogy járunk Vasárnap estére. Egyszer kimarad, és utána már nem is megyünk többet. 

Nem tetszik a dolgok új kimenetele, ez a változás nem jó. Széthullott baráti kör, tönkre ment kapcsolatok, bezárul ajtók jellemzik. Minden, csak nem jó. Már semmi sem a régi. De vajon lesz-e ennél jobb? Vagy minden marad így?