Sanyi nagyon emlékeztet M-ra, most is említett egy filmet, amit még együtt néztünk meg, és amint bealudtam. Mennyit hallgattam utána, hogy a "világ legjobb filmjén hogy lehet elaludni" meg hogy "ez a legjobb film, erre te elalszol" vagy valami hasonlót :D Még most is mosolygok rajta, amikor eszembe jut. Meg ahogy meséli, hogy kivel, mikor, hol versenyzett, hát tisztára mintha M-t hallanám, mit szerelt, hengerfejes lett a kocsi, és ez a verseny, és az, és akkor mondta, hogy leteszi, mert J-Á-T-É-K, jött egy kocsi, és muszáj vele versenyezni... Meg majdnem volt azon a versenyen, ahol előző héten M.
Basszus. Tényleg szeretem. A leggyorsabb indiánt... Jó, mindegy, lapozzunk. Ez már a múlt. Párárápápáppám.

Az az igazság, hogy hiányoztak a fiú barátaim. Az, hogy nincs rinyálás a párkapcsolati problémák miatt, nincs ezek állandó firtatása, a kavarás, a hiszti, hanem poénkodás van, piálás, gyorsulás, versenyzés, tényleg a lazulás. Erre a könnyedségre, a minimális felelősségre, a drámázás és a stressz nélküliségre van szükségem. A hülyülésre. Kis koromban is inkább a fiúkkal lógtam, semmint barbiztam volna. Egészen D+E ideköltözéséig nem is voltak lány barátaim.  Most is 3 lány van, és ennyi, és jó is így.

A bizonytalanságomon kell egyébként dolgozni, és akkor nem fogok túl agyalni semmit sem. 

Nap meg fáraszt azzal, hogy szerinte miért vagyok tökéletes (tudtam én, hogy nem kellene újra szóba állnom vele, de olyan régi barátom, vagyis ez csak részemről az, na mindegy, tudja, hogy mi a stájsz, és 8 éve fut utánam te jó ég, nem hogy elfelejtene a francba, nem értem mit lát bennem), meg minden pasi álma, én meg folyamatosan magyarázom neki, hogy miért nem, és miért nem járna jól velem senki sem... Mindenre tud érvelni, én meg ehhez fáradt vagyok. Sokat dolgoztam ma, de büszke vagyok magamra, mert meg is lettem dicsérve, és egyre jobb is vagyok. Szeretem, amit csinálok, meg a kis "rituálémat" is. Azt, hogy reggel sétálok Margit hídtól, csinálok egy teát, beleásom magam a munkámba, hülyülök a munkatársammal. Mintha a helyemen lennék. Csak van, ami hiányzik, és mindenáron be akarom tömni ezt a lyukat valamivel. 

Nem kéne lelkiznem vele, mármint, most szakított a barátnőjével, külön költöztek, maga alatt van, szeret hiánya van, ami rám irányul... De muszáj nyomatékosítanom azt, hogy esélytelen, amit tőlem szeretne. Nem leszek a barátnője, nem érzek iránta semmit. Hülye példáim vannak. Lehet, nem most kéne ezzel jönnöm, amikor amúgy is maga alatt van, mert ezzel nem segítek neki. De akkor hogyan segítsek?