Ma átjött a szomszédom, és megbeszéltük a jövő heti programot: hivatalosan is belevágtam a felújításba, első állomás a nappali. Csiszolás, glettelés, festés. Kedden munka után a Praktikerben folytatom a napot.
Olyan régóta terveztem már, és most ezt a jó nagy falatot kipipálhatom majd a listámról. Büszke vagyok magamra, hogy ezt megléptem, mármint a full felújítást az egész házon. Igazi otthon teremtek, igaz, egyelőre mamámnak és magamnak. 

Összeraktam a tervet Berlinre vonatkozóan, hogy mit szeretnék megnézni majd. Nézegettem a szállásokat is, embertelen drágák a hotelek, elgondolkoztam néhány hostelen is, ilyen helyen még nem voltam, kicsit tartok is tőle.
Eredetileg Istivel mentünk volna együtt, de így, hogy három hete szakítottunk, alaposan végiggondoltam, minden aspektust megvizsgáltam, és arra jutottam, hogy a legjobb számomra, ha egyedül megyek. Szeretem, és ez így kínzás lenne, de a legerősebb faktor a szenvedés mellett az, hogy nem vagyok olyan, mint az előző barátnője, hogy persze, barátként elmegyek vele. A túrót. Ha mindenki őszinte ilyen helyzetben magával, akkor kimeri mondani, hogy az munkál ilyenkor legalább az egyik félben, hogy hátha újra összejönnek, kibékülnek, minden megváltozik stb.
Hazudnék, ha valahol a szívem mélyén ez ne jelent volna meg. Úgyhogy a farzsebemből előszedtem a józan eszem, és a szívem helyett rá hallgattam. Annyira nem érdekeltem már az elmúlt egy évben, hogy mindenféle kifogással lerázott, hol a munka, hol az edzés, hol a "nem tudom mit érzek irántad" immár szállóigévé vált zseniális mondattal.
Ilyen nincs, a hülyék a túloldalon laknak (és tényleg). Szóval a lényeg, hogy kíméletlenül őszintén kimondtam magamnak mi a nagy büdös helyzet, vagyis hogy mi volt, és ezek alapján ne legyek hülye, csak azért, mert valódi érzéseim vannak valaki iránt, akinek felém nincs. Nem szenvedünk a semmiért!! Aki akar, az teper, simple as that.

Apropó, jövő hét vasárnap versenyem lesz Veszprémben. Zsuzsival megyünk együtt, még a KH futáson ismertem meg, nagyon jó arc. Több versenyünk is lesz együtt, illetve majd a srácokkal is már megbeszéltük mire és megyünk.

Amivel adós vagyok, előző héten a barátnőmmel és a kisfiával gondoltunk egyet, és spontán leugrottunk a Balcsira, Siófokra. Nagyon jó volt, szerintem ennyit még sosem ugráltam/labdáztam a vízben. Annyira cuki volt a kis srác, tök összehaverkodtunk, a végén mondta, hogy aludjak náluk, meg hogy mikor találkozunk megint. Hazafelé megszívtuk, baleset miatt rengeteget késtek a vonatok, ezért felhívtuk a barátnőm egyik barátját, aki kocsival lejött értünk. 
A kis srác végig az én ölemben aludt, hihetetlen mennyi szeretetet tudnak adni a kis lurkók.

A legszebb, hogy éppen csak elértem az utolsó buszt (nem ez a legszebb, hanem ez:), amikor is már ott tartottam, hogy füles be, világ off, leszólított egy pacák. Tök üres volt a busz, de neki persze, hogy mellém kellett beülnie.
Eredetileg vonattal akart hazamenni, csak lekéste, és megkérdezte, hogy mennek a vonatok. Én kis naiv csirke, megnéztem neki. Majd egész úton szóval tartott. Mielőtt leszállt volna, elkérte az email címem. Reggel hatkor már ott csücsült a postaládámban a levele. Csak azért adtam meg, mert nem telefonszámot kért, ezt semmilyen körülmények között nem adom meg idegeneknek. Szeretne találkozni, meg beszélgetni. Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van a homlokomra írva :D Kedves volt, udvarias, de nem szeretnék semmit tőle, mindenesetre nem semmi, hogy csak úgy ismeretlen lányokat randira hív.