Volt itt minden kérem szépen, kirándulás a Praktikerben, futó klub, Beautyrobic, nappali glettelés...

"Trust yourself, when your path is unsure."

Nagyon hamar eltelt ez az egy hónap, mióta szakítottunk. Az élet iróniája, hogy néha nap meglátom a hátát, vagy mint ma, akartam venni még gyorsban egy szendvicset a szemközti szendvicsezőben, persze zárva volt (nyári szünet), és amikor át akartam menni pont elment kocsival előttem. És egyszerűen ez nem igaz, hogy csak nekem jut ilyen szitu. Na mindegy, life is life. Pedig higyjétek el, nagyon nem keresem ezeket a helyzeteket, sőt, próbálok minél inkább az elsőn maradni, csak kávézni megyek le a többiekkel, kábé akkor, amikor már "tiszta a levegő".
Saját érdekem, mindig felkavar, amikor meglátom. Olyan vagyok, mint egy tini csirke, beindulnak a pillangók.
Sokszor eszembe jutott a héten, nagyon hiányoznak a beszélgetések, meg a bolondozások, ahogy ő is. Hát ez van.
Majd véget ér ez is egyszer.

A héten nem volt röpi edzés terem felújítás miatt, úgyhogy szerdán elmentem az edzőm futó klubbos edzésére.
Mindenki nagyon jó fej volt, tök sokat dumáltunk, az edzés is ütösre sikeredett. Közös bemelegítéssel kezdtünk, aztán futóiskola, majd 4x1 km javuló. Megbeszéltük, hogy egyelőre hármat megnézünk, az első kettőt igyekeztem meghúzni, ezek 5:50 és 5:53 lett, ami szerintem egész jó, főleg, hogy nagyon meleg volt, és este szoktam futni, tehát nem vagyok hozzászokva. Az utolsó km-em 5:35 lett. Nagyon örültem, és elégedett voltam. 

Tegnap Beautyrobicra mentem, amolyan női edzés, nőies mozgásokkal és brutál gyakorlatokkal. Szerintem még a Réka sem ilyen kemény. De nagyon tetszett, most azért van némi izomlázam. Azt mondták a csajok, akikkel bandáztam, hogy majd a harmadik lesz a durva. Meglátjuk, mert az pont vasárnap, és akkor Veszprém Continental futás!! :) 11 km, nagyon várom. Olyan szép az érem.

Egész héten későn értem haza, kivéve ma. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy ma és holnap pihi, de holnap egy kis nyújtás belefér verseny előtt, úgyhogy nyújtani fogok. Olyan fura érzés, hogy pihenőnap van, úgy mennék futkározni.
Nagyon megszerettem, és hiányzik. 

Az jutott ma eszembe, hogy Berlinben nem is tömegközlekedni fogok, hanem körbetekerem. Valamelyik blogon olvastam, hogy van a mienkhez, a Bubihoz hasonló rendszer. Jól hangzik, meg olyan izgis lenne kétkeréken bejárni a nevezetességeket. 

Van egy srác, akivel mostanában dumálgattam, de valahogy az erősödik meg bennem a beszélgetések alkalmával, hogy valami nagyon nincs meg benne, mert nem kelti fel az érdeklődésem. Meséltem mamámnak is, hogy Istinél meg alig vártam, hogy randira hívjon, annyira jókat beszélgettünk meg hülyültünk együtt. Ezt most itt nem érzem, valahogy olyan semmilyenek a beszélgetések. Na, nem mintha akarnék tőle bármit is, egyelőre gondoltam én, hogy jól esik beszélgetni - de valahogy még ezt sem tudom elmondani. Istivel már úgy megvolt a szikra, hogy az első közös ebéd előtt csak beszélgettünk, és nem is találkoztunk. Ha ezekre visszagondolok, mosolygok, mint egy kattant.
Háh, kattant csirke :D Váp váp vápsuvápp, váp váp suváppá, váp váp vápsuváppápé (Republic után szabadon).
Teljesen normális vagyok, ezt a hangok is megmondták - csak még nem voltam kéthetes szabin, és ma különösen fáradt vagyok. Nem nagyon aludtam a héten mélyen, és REM is alig volt, legalábbis az órám szerint. 

Azért még nem vagyok jól lelkileg, és egy hónap után azért ez még okés. Sok mindent kell helyretenni, és végiggondolni. Az egyik ilyen, amire a napokban jöttem rá, hogy nagyon túlkompenzáltam az egész kapcsolatot, kb a másik fél helyett is én tettem bele, meg minden elé helyeztem a működtetését/helyreállítását, ami nem csak az én reszortom lett volna. Olyan kis hülye voltam. Tanulok belőle, és a következőben ilyet nem csinálok. Az gondolkoztatott el, hogy olvastam egy cikket arról, hogy a nők ott rontják el a kapcsolataikat, hogy nagyon kapaszkodnak. És feltettem magamnak ennek okán a nagy kérdést: túlkapaszkodtam? Ha igen, mivel?
Valószínűleg azzal, hogy rágörcsöltem arra, hogy beszéljük meg, oldjuk meg. Miért van így, miért van úgy, legyen másképp. Legyen változás. Amit igazából csak én akartam, és senkit nem lehet megerőszakolni ugyebár.

Csak én adtam ennek második esélyt, és én úgy igyekeztem, pedig nem kellett volna, nem nekem kellett volna.
Az igazán nagy pofon számomra az volt, amikor rádöbbentem, hogy egy illúziót kergettem, annak a srácnak az illúzióját, akibe beleszerettem. A férfiak hamar az eltávolódás szakaszába lépnek, és nyilván nem mentség, de én azt sem tudtam, hogy van ilyen. Én meg ekkor lettem volna szerelmes. Észleltem, hogy valami nem okés, hogy nem úgy érez, ahogy én, és full STOP-ot nyomtam. Nem voltam szerelmes, voltak fellángolásaim, és tudom, hogy nagyon szeretem, de nem vagyok szerelmes. Pedig ha az érzéseink kölcsönösek, ő az a srác lett volna, akibe szeretnék az lenni, vagyis szerettem volna az lenni. Úgy igazán beleengedni magam egy kapcsolatba, tudván, hogy a másik ott lesz, és "elkap". Szóval ki tudta, hogy ilyen szakasz van. Ettől függetlenül szerintem még nem történik 100%-os elhidegülés, érdektelenség és közöny a másik féllel szemben, tehát itt azért elég sok minden van. Nem akarom túlagyalni a dolgot, mert nyilván ilyenkor az ember keresi a racionális, elfogadható okokat.
A célom mindezzel az, hogy számbavegyem én hol hibáztam, mit rontottam el, mit kellett volna másképp.
Van jó pár ilyen, csak még egészen pontosan nem fogalmaztam meg magamnak, kósza gondolataim vannak, amiket rendszereznem kell még, és ehhez azért kell idő. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy bármennyire fájnak dolgok, felmerem ezeket a kérdéseket tenni magamnak, szembenézni a tetteimmel és vállalni a felelősséget.
Valahol el kezdtem felnőni már régen, és mégha ez nem minden területen fejezőzödött be, azért alakulok, mint az a bizonyos púpos gyerek a prés alatt. Szeretnék jobb ember lenni, jobb társ, és ehhez bizony kellenek ezek a Heurékák.