Mintha mi mindig hárman lettünk volna. Így születtünk volna, összekapaszkodva. Fogva egymás kezét, ölelve, nevetve. Mert ez így volt elrendelve. Csak együtt van, a "mi", örökké.

Kell a barát. A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány, hozzánk tapad, de nyomban újra leválik, mikor újra magányra vágyunk. Mert mindent érez, mindent tud, ami számunkra fontos. Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor…

Amikor reggel felébredek, úgy érzem, valami hiányzik. Tudom, hogy valami nincs rendben, de kell hozzá egy kis idő, míg rájövök, mi is az..., aztán eszembe jut. A legjobb barátom - elment. Az egyetlen barátom. Hülye voltam, hogy egyetlen emberre összpontosítottam minden…

Az életemben mindig is voltak jó emberek... és olyanok, akik szeretnek. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy hogy mindent elmondhatok nekik.

Dear E.!Egész pontosan 30 napja, hogy nem vagyunk barátok, és nem beszélünk, ahogy a barátok. Szeretem magamról azt gondolni, hogy erős vagyok, hogy nem fog elfújni a szél és megbírok majd állni egyedül, megbirkózok mindennel egy magam, nincs szükségem senkire, mert csak önmagamra…