Néha azt érzem, hogy akkora erő van bennem, hogy minden akadályt átugrok, minden vihart átvészelek. És mikor lesújt, szenvedek, mint akit minden ereje elhagyott. És mikor körülnézek nem látok mást, csak idegeneket magam körül. Egy kör közepén ücsörgök, úgy nézek fel rájuk. Beszélnek hozzám, de nem értem mit. Minden szavuk elveszik az éterben. Néznek engem, de igazából nem látnak. Én is nézem őket, de nem értem szavaikat, mimikájukat. Néha van, aki átgázol ezen a tömegen, és segít felállni. Egy barátom eljött értem.

Van, amikor azt kívánom, bárcsak könnyebb lenne. Elviselni, amikor elhagynak, a csalódást, amit mások okoznak, azzal, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz akkor is, ha nincs igazuk. Mert nekik könnyebb engem okolni azért, amiért valójában ők a felelősek.