Nagyon rég nem írtam már, és nagyon rég nem éreztem így, ahogy most, péntek óta érzek.
Hihetetlenül ostobának érzek magam, hogy még mindig szeretem, ráadásul ennyire. Azt hittem, hogy már nem érzek így, hogy már fakul, és szépen lassan múlik. Az egyik legnehezebb döntésem volt őt elengedni, ráadásul felettébb gyáva módon tettem meg - ha lehetne ezt máshogy csinálnám. Rettenetesen bánt, és ha van valami, hát ezt nagyon bánom, és bár bocsánatot kérhetnék érte. 

De ő újra kezdte mással, úgyhogy az egésznek, amit fentebb leírtam semmi jelentősége.