Itt az idő, hogy a hidakat felégesd magad mögött, és újra kezdj mindent. Felhúztam a kis falaimat, mert nekem ez segít. Ha kizárok másokat addig, amíg renoválok az életemben. Ha folyton másokra figyelek, hogy nekik mi, hogy jó, meg hogyan tudok segíteni, akkor megint az lesz, hogy a szőnyeg alá söpröm a saját dolgaimat, és jól megszívom.

A kollégámnak igaza van, akkor rántják ki alólad a talajt, amikor biztonságban érzed magad. Jelenleg teljesen senkiben sem bízom meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok. Dehogynem. Végre álarcok nélkül élni, őszintének lenni, és megmutatni ki vagy. Szép is lenne, de ebben az életben ez esélytelen. Ha kiadod magad, és meglátják milyen vagy, sikítófrászt kapnak az emberek, és felhúzzák a nyúlcipőt. Nem attól félek, hogy visszaélnek a bizalmammal, vagy azzal, amit elmondok, hanem, hogy elmenekülnek. Ahogy eddig mindenki.

Mikor azt hinnéd, hogy van valaki, aki nem fog, közel engeded, bízol benne, elhiszed, hogy maradni fog, sőt, megkockáztatod, hogy még küzdeni is fog érted, kettőtökért, akkor fog eltűnni, mint az a bizonyos szürke szamár.
Csak hogy itt te leszel a szamár, aki bámul a semmibe, hogy mi van, mert nem érti az egészet. Hazugság áldozata lettél. Vagy a saját képzeleted játszott veled. Választhatsz, hogy mivel ringatod magad álomba.

A legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, hogy falakat húzol fel mások és közéd. Hülyeség. Lehet, hogy szarba nyúltál már megint, de ettől függetlenül még van olyan ember, akiben megéri megbízni. Csak rohadt kevés, és ők is rejtőzködnek, pont azért, amin te is keresztül mész. Félő, hogy a sok elcseszett érzelmi világú ember miatt azok, akik normális érzelmi intelligenciával rendelkeznek miattuk elcseszetté válnak. Ez olyan, mint amikor megharap egy zombi. Zombi leszel.

Elhiszik, hogy nekik csak a rossz jár, kizárnak mindenkit, menekülnek önmaguk elől, azok elől, akik szeretik őket, és törődnek velük, folyton félni fognak, hogy ki mikor bántja meg őket, mivel okoz szenvedést, hogy kihasználják majd, félnek majd szeretni, megbízni másokban, közel engedni embereket. Milyen élet az, amiben állandóan csak félsz? Élet az egyáltalán, ha minden percben védekezned kell? Én már nem akarok páncél mögött bujkálni, és várni, ki mikor támad meg. Egyszerű, szeretni szeretnék valakit, aki ezt viszonozza. Ennyi.

Te döntöd el, hogy ami veled történt milyen hatással és befolyással lesz az életedre. Sokan elfelejtik, vagy a sok klisé között elveszik egy fontos opció, hogy választhatsz. Mindig választhatsz: tanulsz belőle, felállsz, változol ott, ahol kell, erősítesz ott, ahol gyenge vagy, tovább mész, harcolsz. Vagy. Maradsz, feladod, hagyod, hogy tönkretegyenek, félelemben fogsz élni, eldobod magadtól a jó dolgokat, a lehetőségeket.

Nem mondom, hogy nem fog fájni, ó dehogynem, rohadtul. Újra kell tanulnod járni. Piszok fájdalmas lesz. De megéri a lelki rehab. Most írhatnék olyanokat, hogy sokkal erősebb leszel, meg mit szenvedj mások miatt blabla, de ezeket mind tudod. Csak hinned kell abban, hogy képes vagy rá. De ami a legfontosabb: akarnod kell. Mert helyetted nem fogja akarni senki sem. Besétálsz a tisztító kemencébe, hogy új ember legyél, vagy leragadsz a mocsokban, és Loch Ness-i szörny leszel?

Maradhatsz a múltadban is, senki sem tiltja meg. De ez hülyeség. Már nem ott élsz, már nem az vagy, aki akkor. Vagyis, lehetsz az is, ha ennyire ragaszkodsz hozzá.
Embereket elengedni meg pokoli nehéz, és lassan is megy. De te határozod meg, hogy mi épüljön be az életedbe. Jót is, rosszat is lehet. Válaszd a jót. Fejlődj, haladj lassan, lépésről lépésre. Nem kell sietni, ráérsz.

Menekülhetsz is, de túl rövid az élet ahhoz, hogy állandóan elfuss minden és mindenki elől, meg kifogásokat gyárts, hogy most mit miért úgy teszel, hogy ezúttal miért futamodsz meg. Nyilván nem azt fogod mondani, hogy megfutamodsz, mert nem fogod elismerni, hogy gyáva vagy szeretni és küzdeni, mert valaki túl "bonyolult" számodra, vagy nem fogod elmondani az igazat, hogy miért hagyod el, mert van másik már hónapok óta, helyette különböző hazugságokkal fogsz élni. De mondok valamit. Aki sok hazugsággal találkozott már, nem fogja elhinni, főleg, ha még ismer is, belenéz a szemedbe, és látni fogja. Vagy a tetteidből tudni fogja, hogy hazudsz. Mást mondanak a szavak, és mást a tettek. Én pl. sosem a szavaknak hiszek, mondani mindent lehet. A tettekben mutatkozik meg, hogy ki mit gondolt komolyan, vagy miben hazudott.

Ha valakit szeretek, akkor sok mindent megjegyzek róla, leginkább azt, hogy hogyan viselkedik, mire hogy reagál, mert ebben minden benne van a személyiségét illetően. Hogy hol tart érzelmileg, leragadt-e a múltjában, mitől fél, milyen ember, mintha egy könyvet olvasnál. Én is ilyen vagyok, sok mindent le lehet szűrni a tetteimből, de abból is, amit mondok, ahogy döntök, mert szeretem, ha a cselekedeteim összhangban vannak a szavaimmal. Szeretek hiteles és egyenes lenni. Akkor is, ha megbántok vele másokat. Mert inkább bántsam meg az igazsággal, minthogy áltassam a hazugsággal, vagy a fél igazsággal, mert gyáva vagyok "megbántani", és inkább élek a kegyes hazugsággal. Essen rosszul egyszerre, ne részletekben karcolgassanak szét.

Mondtam E-nek, hogy legyen M barátja, és tudom, hogy ha nem tűnök el a radarról, akkor ezt nem fogja meglépni, mert nem lesz szükséghelyzetben. Nyilván nehezítő körülmény G, de nem lesz mindig zűr mentes a Paradicsom ott sem. Meg amúgy is, köze van M-hez, likvidálnom kell mindenkit, akivel kapcsolatban áll, hogy még véletlenül se jusson el hozzám semmilyen információ róla. Muszáj minden hidat felégetnem, teljesen elvágnom magam mindenkitől. Most csak a munka, a suli. Nincs helye érzelemnek. Össze kell szednem magam, és feltámadni a hamvaimból, mint egy főnix. Változnom kell, mert a mostani változás nem elég. Kevés. Mindenből változnom kell. Nem bírok megmaradni a bőrömben. Minden rá emlékeztet, változtatnom kell.

Szeretem E-t, akkor is, ha már nem vagyunk barátok, csak ismerősök közös emlékekkel, de el kell engednie, és ehhez bunkónak kell vele lennem, hogy meg akarja tenni, és ne szeressen tovább. Szeretném, ha mellette állna, és legjobb barátok lennének, ha már nekem nem tudott az lenni. Mondjuk a mi barátságunk már évek óta haldoklott. Ahogy az összes kapcsolatom. Lehet egyszerűbb lenne beköltözni egy kolostorba, ahol nem ártok senkinek a bonyolult személyiségemmel :D

De egyelőre kezdjük a legelején. Nem ejtünk szót róla, nem beszélünk senkivel, akihez ici-pici köze is van (brutál lesz elvágni magam ennyi embertől, akit szeretek...), nem emlékezünk vissza semmire sem, nem nézünk hátra semmi esetre sem, nem gondolunk rá, és érzéstelenítünk, kitörlünk minden érzést, amit iránta érzek. Nem fogom szeretni, nem hagyom, hogy hiányozzon, hogy foglalkozzak azzal, hogy vajon boldog-e, nem hagyok reményt, delete lesz keményen, nem engedem, hogy eszembe jusson, hogy akarjam őt, nem fogok iránta érezni semmit sem.
Pont, ahogy ő teszi.
Ezúttal nem kikapcsolom az érzéseimet, hanem kitörlöm őket. Majd lesznek újak. De csak akkor, ha akarom. És most ez nem elérhető opció. Egy jó darabig nem lesz aktív választási lehetőség.

A kivitelezés elkezdődött. Csak az érzéseknek is fel kéne már fogni, hogy nem maradhatnak. Nem fog visszajönni.