Nekem a szabadság kell. A levegő, a tér, hogy ne öljenek meg egyetlen pillantással, gondolattal, hogy ne érezzem azt, hogy nem jó az, ami vagyok. Még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy háttérbe szorítsanak. Nem választok rosszul, most már nem fogok. Nem kell olyan, aki nem tisztel, nem becsül, és nem örül nekem, velem; minek kellene. Mit tudnék én kezdeni vele? Ám addig, amíg ilyen nincs, élvezem azt, ami vagyok, így nem is hiányzik senki. A mosolyt, az életet, amit nap mint nap kiszínezek, és kérdés nélkül lepakolom magam elé, vigye, akinek kell, nálam aztán van belőle bőven. Hiszen addig jó, amíg meg tudod találni magadban a gyereket, az idiótát, az őrültet, azt, aki a hétfő reggelt nem szürkének, hanem kávé nélkül is varázslatosnak látja.
