Azt mondják, hogy jön majd más. Hogy elmúlik. Hogy mekkora szemét, hülye, idióta, bizonytalan, maga sem tudja, hogy mit akar, ha összeszedné magát... Hogy majd rájön, mit veszített. Hogy jön majd valaki blablabla.

Nem értik. Nem hallják meg, amit mondok. Vagyis inkább nem veszik komolyan, amit mondok. Azzal, hogy ilyen kliséket mondanak, vagy szidják nekem pont azt érik el, hogy a saját igazam akarom majd bebizonyítani, azt, hogy ők tévednek, nem én. És a legszebb, hogy be is fogom bizonyítani, hogy nem jön senki. De tudod mit, jöjjön. Még egyszer nem engedek be senkit a szívembe, jöhet, és mehet is, úgy, ahogy jött. 

Mert megmondtam. Nem. lesz. senki. Mert nem kell senki. Ezelőtt is így volt, ezután is így lesz. Ennyire ismerhetnének, hogy ha mondok valamit, az úgy is lesz. Majd meglátják. Makacs vagyok, büszke, dacos, akkor is kitartok a mellett, amit mondtam, vagy amit helyesnek gondolok, ha nincs igazam. Nem engedek a 48-ból. 

Majd rádöbbennek, hogy igazam volt. Nem fogok szeretni mást, nem fogok közel engedni senkit, mert nekem így a jó. Még egyszer nem fogok így érezni, ahogy az utóbbi 3 hónapban. Úgy tudtam, hogy ez lesz, és mégis belekezdtem, nem tudom miért. Nem baj, tanultam belőle, ami szép volt megőrzöm, a többi nem számít.
Boldog voltam, még ha csak egy kis ideig is. Megérte. De köszönöm, nem kérek repetát. 

Boldog leszek, mert én felelek a saját boldogságomért. Eddig sem függtem senkitől, ezután sem fogok. Szépen meghallgatom a barátaimat, ahogy mindig, ismerem őket, egy hogy vagy sem fogja elhagyni a szájukat. De ha mégis mindig lesz rá egy sablon szövegem, mert többé senki sem fogja tudni igazából mi van bennem. 
Nem adom ki magam. Mellettük leszek, de a saját problémáimat én fogom megoldani, én fogok velük szembenézni. Erős vagyok ahhoz, hogy egyedül is megálljam a helyem, és meg is fogom. Nincs szükségem senkire, egy emberre sem. Pont.

Változott néhány dolog, nehezebb lesz visszatérni a régi kerékvágásba, ezért új útra térek. Nem számít, ha bizonytalan vagy ismeretlen. Nem félek a változástól, attól, amit nem ismerek. Megyek előre, és elérem, amit akarok. Karrier, suli, autó, akármiről legyen szó. De hogy még egyszer kapcsolatba kezdjek, hát azt biztos nem.
Nem fogok beszélni az érzéseimről, vagy a gondolataimról, amik nap, mint nap foglalkoztatnak. Maradok az egyszerű témáknál, aki mégis feltenne keresztkérdéseket, hogy "És vele mi van, beszéltek?" vagy ha belekezd majd abba, hogy "Beszéltem xy-nal, felhívott/visszahívtam", szépen leállítom, mint legutóbb D-t, és közlöm, hogy nem érdekel, ne folytassa. Akkor is, ha ez hazugság lesz. De ezt nem kell tudnia senkinek sem. 
Ha nem akarod, hogy foglalkozzanak veled, "bébi könnyű" a megoldás: kérdezgesd őket magukról. Nagyon szeretnek középpontban lenni, ha róluk szól a beszélgetés, de az is sokat segít, ha keveset találkoztok, és akkor is max. Vasárnap estén.