Új élet. Mindenki erre vágyik, miután valami rossz történt vele, valamit el akar felejteni, tovább akar lépni, vagy ki akar szakadni a múltjából, akár a mostani élethelyzetéből.
Nem könnyű dönteni, sosem az, a legszemetebb dolog az egészben, hogy azzal is döntést hozol, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz, vagy addig vacakolsz, míg az élet dönt helyetted. Na azt ne várd meg, mert tuti rád nézve piszok lesz.
Tehát döntöttem. Amúgy sem szeretem, ha valaki más tesz meg helyettem valamit, pláne akkor nem, ha a következmény engem fog terhelni vagy érinteni a legjobban. Ha már úgyis szívok, akkor az a saját felelősségemből legyen, ne máséból.
Ha van valami, amit senki nem vehet el tőled, az a tartásod, a saját magadhoz való hozzáállásod. Tartozol magadnak annyival, hogy tiszteletet tanúsítasz magad felé, értékeled, szereted és elfogadod önmagad. Ha ezek közül egyiket sem teszed meg, akkor mindenkivel hadi lábon fogsz állni, nem tudod majd elfogadni, egyáltalán megérteni, hogy hogy lehet téged szeretni. Ebből adódóan nem fogod hagyni, hogy bárki szeressen, vagy közel kerüljön hozzád, menekülni fogsz a szeretet elől. De mondok valamit, mindig utolér.
Jártam ebben a cipőben. Csak a rosszat láttam, és látom mai napig magamban, túlságosan is perfekcionista, maximalista és most már munkamániás is vagyok, de ez nem baj. Próbálkozom az előnyömre fordítani a hátrányos tulajdonságaimat, amit az is előremozdít, hogy már nem akarok senkinek sem megfelelni és vállalom azt, aki vagyok. Akaratos, makacs, büszke, önfejű, szeszélyes, ragaszkodom az igazamhoz, ezért nem adok igazat egykönnyen, naiv vagyok, nem tartok haragot, hangulatember is vagyok ennek tetejében, kitartok, ha elkezdek vagy a fejembe veszek valamit, addig megyek, míg meg nem szerzem vagy meg nem valósítom. Nincs apelláta. Amilyen türelmes vagyok másokkal, olyan türelmetlen vagyok saját magammal. Nyugodt vagyok alapjáraton, de ha felidegesítenek, akkor jobb, ha fut az illető, de egyelőre ezt az "állat" oldalamat csak a családom ismeri. Jobb is, más nem hiszem, hogy egy ilyen után szóba állna velem :D
De van egy nagy előnyöm is, talán ezzel tudom kompenzálni az elviselhetetlen oldalamat. Nagyon tudok szeretni. És ezzel szívok a legtöbbet. Hamar megbocsátok, és ezzel is szívok, mint a torkos borz, mert újabb és újabb esélyt adok arra, hogy újra megbántsanak, vagy hazudjanak nekem. És ha már itt tartunk, a hazugságot ki nem állhatom. Meg a vásárlást :D De ez most nem témába vágó.
A régi facebook profilomat egy jó időre deaktiváltam, és most a másikat használom, azt is csak 6 ember miatt, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. A szakítás óta nagyon megutáltam ezt az egész közösségi cirkuszt, talán azért is, mert valahol nem akarok szembekerülni azzal, hogy kiteszi, hogy kapcsolatban, vagy valami képet, vagy akármi. Most is, amíg felléptem hogy deaktiváljam, végig ügyeltem arra, hogy még véletlenül se kattintsak félre. Volt jó pár üzenetem meg értesítésem, sőt valaki be is jelölt, de biztos voltam abban, hogy megnézni nem fogom.
Úgyhogy megtettem, amit meg kellett, és mostantól a másik profilomat használom, amikor nagyon muszáj. Megtalálni csak az tud, aki nagyon megakar. Nem tudom, hogy mennyire döntöttem jól, ez kicsit idegesít is, remélem nem csináltam nagy marhaságot. Majd kiderül. Hiszek abban, hogy Isten vezetni fog, és ha most rosszul is döntöttem, jelezni fogja és segít a helyes útra visszatérni, ha eltévednék.
Nem látok más megoldást, mint eltűnni egy kis időre, amíg lenyugszanak a kedélyek, meg amíg mindenki eldönti, hogy mit vagy kit akar, és ki is tart a döntése mellett. Nem mondom, hogy nem fájdalmas, de így kellett, hogy döntsek. Ha ezért bárki megutál, elítél, félreért, tegye. Szívesen elmondom, hogy mi juttatott ide. Nem akarom még egyszer megkapni ugyanazt a plecsnit: "Már megint M miatt viselkedsz így, blablabla ". Dehogyis, ekkora hülyeséget. Csak már nem olyan a magatartásom, ami mindenkinek megfelel, és mivel már nem viselkedem úgy, ahogy elvárják, egyből jönnek ezek a baromságok, amivel a lelküket nyugtatják, vagy nem tudom. A lényeg, hogy nincs köze hozzá, egyszerűen csak próbálok mindent újra kezdeni. És senki sem könnyíti meg a dolgom.
Óriási feladatom van a családomat tekintve, és folyamatosan gondokba, ellenséges viselkedésbe és bántó szavakba ütközöm. Cseppet sem könnyű kitartani a hitem mellett és bízni Istenben, úgy, hogy folyamatosan veszekednek velem itthon is, a barátaim is. De nem adom fel, tudom kiben hiszek, tudom, hogy van erőm, és szeretem őket annyira, hogy küzdjek értük. Ettől még nem lesz kevésbé nehéz, főleg, ha nem is nagyon hagyják magukat szeretni. Néha baromi elviselhetetlenek tudnak lenni. Az, aki rám mondta, hogy elviselhetetlen vagyok, nagyot tévedett. Egy hetet nem bírna ki velük. Fogadni mernék. Pont ezért nem leszek ilyen, mert ismerem ezt a nehézséget, és nekem is komoly fejtörést és szenvedést okoz, főleg, amikor ordítani tudnék, mert annyira elegem van és mert egyedüli kell ezzel szembenéznem, senkire sem támaszkodva. Nem panaszkodom, mert tudok győzni, épp azért, mert győzni akarok, győzni magam felett, a szeretet által.
Baromi sok erőre van szükségem. És ha nem Istenben hinnék, tuti nem lennék olyan nyugodt, mint most, nem lenne békességem, nem tudnám őket szeretni, csak veszekednék, menekülnék otthonról, ahelyett, hogy megbocsátanék, és uralkodnék magamon, mert ha akarom, ha nem, nincs mindig igazam, és ahhoz, hogy ne viselkedjek állatként, ne kiabáljak és akadjak ki feleslegesen, ahhoz Isten szeretete és ereje szükséges. Hálás vagyok, amiért velem van, és mindenen keresztül visz, akkor is, ha nem értem őt, és számomra ésszerűtlen minden, ami történik. Akkor is hiszek, ha nem cselekszik egyből, nyilván a várakozás türelmetlenné tesz.
De Isten kezében van a kezem. Ez a reménységem. Ezért újra kezdem. Istennel együtt, újra kezdem az életem.
