Ami a férfi és nő közti párkapcsolatot illeti, azt gondolom, van az A típusú és a H típusú kapcsolat. A H típusú kapcsolatot olyan felnőtt férfi és felnőtt nő alkotja, akik úgy állnak összekötve egymás mellett, mint a H betű két szára: mind racionálisan, mind érzelmileg vállalják a felelősséget a tetteikért, gondolataikért, érzéseikért, és ha ez fájdalmat okoz önmaguknak vagy a másiknak, akkor következetesen változtatnak. Az ilyen kapcsolatok száma Magyarországon nagyon kevés, véleményem szerint úgy 5% körül mozoghat. Én ezt a típusú kapcsolatot hívom szövetségnek. Az A típusú kapcsolat az, ahol a felek egymásra támaszkodnak, akár az A betű két szára. Másképpen nevezhetnénk ezt VW-kapcsolatnak is. Vagyis vak vezet világtalant.
Az egyik bizonytalan támaszkodik a másik bizonytalanra. Ahogy ők mondják: „ketten alkotunk egy egészet”, vagy „olyan jó, hogy vagy nekem, mert ezáltal leszek több”. Az egymásra támaszkodó kapcsolatból alakul ki a társfüggőség, vagy idegen szóval, a kodependencia. Addig tökéletes minden, amíg a másik is ott van, de ahogy a másik fél eltűnik a képből, megjelenik a bizonytalanság: „Mikor jössz haza?”, „Hol vagy már?”, „Biztos, hogy ott voltál?”, „Tényleg dugóban ülsz, nem a szemét kurvádnál vagy megint?”, és így tovább... Ha pedig megérkezik, akkor: „Szívem, biztosan szeretsz?” A két vak egymásra támaszkodik, és „fejleszti” egymást. De nem egymásnak, hanem valaki másnak. Mert ha egy pasi a pót apja egy nőnek látszó kislánynak, akkor az a kislány előbb vagy utóbb el fog menni pasizni.
Ha meg egy pót mami van folyton ott egy pasinak látszó kisfiú mellett, akkor az a pasi meg fogja unni a zsarnokoskodást, és el akarja majd valahol játszani a férfit. Persze az újonnan jött kislány rá fog jönni, hogy a vélt férfi csak játssza az agyát, és amint lehet, letiplizik. Akkor persze a kisfiú mindent meg fog tenni azért, hogy visszamehessen a pótmamihoz. Mert a kisfiú keresi a biztonságot.
