Ideje más irányba állítani a kis vitorláimat. Tetszik, nem tetszik, ez van. Újra felvettem a fiú barátaimmal a kapcsolatot, amit megszakítottam, mert tudtam, hogy rosszul esik neki. Neki meg még csak sejtése sem volt, hogy bizony, neki is vannak olyan hölgy ismerősei, akik nekem sem szimpatikusak. És nem mennék tovább, mert írhatnám, hogy láttam is néhány beszélgetést. Hisztiztem? Nem, még csak nem is foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy engem szeret. Bíztam benne. És újra megtenném.

Még csak 3 napja aktív a régi facebookom, és már jönnek az üzenetek, a kommentek, hogy eltűntem, mi van velem.
Tegnap szerintem életemben először kaptam meg azt, miután gyorsban visszakérdeztem, hogy és veled mi a helyzet, csak hogy rólam terelődjön a beszélgetés, hogy "az most nem számít, mesélj, veled mi van, nagyon eltűntél"..

Most is, ilyet ír nekem valaki, hogy december óta akart írni, és nem tudott, meg hogy van egy olyan érzése, hogy megváltoztam. Milyen fura, hogy az, aki tényleg őszinte figyelemmel fordul feléd, mert törődik veled, és fontos neki az, ami veled történik, minden fajta kommunikáció nélkül pár szó után érzékeli, hogy hoppá, valami megváltozott, míg azok, akikkel hetente beszélsz semmit nem vesznek észre mindebből. 

Úgy hiszem épp itt az ideje, hogy valóban azokkal az emberekkel foglalkozzak, akik igazán törődnek velem. Eltűntem, deaktiváltam a fiókomat, erre, hát nem is gondoltam volna :)

Új szelek fújnak. Nem szűnik meg a szeretetem irántuk, egyszerűen csak tényleg elengedem őket, mert ezt kell tennem. Nem rágódhatok örökké azon, hogy hogyan csinálhatnék vissza mindent, amit elrontottam, vagy hogy hogyan szerezzek vissza bárkit is. Ha nem akar, nem lesz az életem része, igen, az övéből eltűnök, mert ezt szeretné. Olyan ironikus az élet, aki neked számít, annak te nem számítasz, minden hibád nagyító alatt, bonyolult vagy, vagy hiszel Istenben és lepattintanak mindenféle ürügyre hivatkozva... :) Akiért mindent megtettél végül szarik rád, pedig hogy tepert, hogy megkaphasson. Most meg trófea vagy a kis polcon, egy kép a számítógépén a Csajok mappa gyűjteményében... 

Végül az lettél, ami sosem akartál lenni: egy, a sok közül. De az az egy, aki őszintén szereti, és aki mindent megtett érte. Tudok tükörbe nézni, mert tudom, hogy küzdenék érte, még ha csak utólag is, és még most is küzdök magammal, hogy ne küzdjek érte, mert értelmetlen az egész. Tiszta skizo :D 

Talán az a legjobb abban, hogy senki sem tudja, hogy mit érzel, és senki sem lát beléd, hogy bármit elhitethetsz másokkal. És mivel a kis érzéseim nagyon nem akarnak távozni, egyszerűen csak nem foglalkozom velük. "Nem akarok tőlük semmit", "Beszélgetni sem róluk".