Mindig akad valami vagy valaki, aki megsebez, megbánt, elintézi, hogy padlóra kerüljek.
Megtör, mint az élet. De felállok, és küzdök tovább. Aztán újra történik valami, ami miatt hirtelen összedől a világ. Elég egy perc, egy szó. Mindig összetörnek. És harcolok újra.

Gőzöm nincs honnan van ennyi erőm. Hogy felálljak. Piszok nehéz megtenni. Ahelyett, hogy a padlón csücsülnék a vak sötétben és nyalogatnám a sebeim, mindent feladva.
Pedig néha feladom. Feladom, mert elegem van, és annyira kemény, sok erőt igénylő feladat a folytatás. Van, amikor annyira gyengének érzem magam, hogy feladom. Legszívesebben csak sírnék, mint egy kisgyerek. És mégis tovább megyek.
Sírva is.

Küzdök újra. Ha van erőm, ha nincs. Mert nem tehetem meg, hogy feladom és a padlón maradok. Fel kell állni. Tetszik, nem tetszik. Nem adhatjuk fel.

Hiszen lesznek olyan percek, amikor ordítani tudnánk a fájdalomtól. Lesznek. Senki sem ígérte, hogy napfényes az élet. Nem csak az örömökből tudjuk, hogy élünk, nem, a fájdalmak, a szenvedés is bizonyíték. Mégis, küzdeni kell tovább. A fájdalom ellen. A szenvedés ellen. A könnyek ellen. A világ ellen. Önmagunk ellen... újra és újra.

A világ nem fog megállni, hogy összeragasszuk a szívünket, nem fogja megvárni, hogy erőt gyűjtsünk és felálljuk, ha elestünk. Ha nem folytatjuk tovább, akár a földön csúszva is, nem fogunk tudni küzdeni a szembe jövő problémákkal. Ránk nehezednek, és darabokra szednek. Ezért harcolnunk kell. Fog csikorgatva, sírva, fájdalomtól megtörten. Vagy mosolyogva, könnyedén. De küzdeni kell, újra és újra.

"Hinni kell, küzdeni
Teljes szívvel szeretni.
Látni kell, mi a cél
Futni, futni könnyedén..."

Road - Nem rólunk szól

Megváltoztunk, nincs vissza út, csak álom volt
Felébredtem, most már tudom, nem rólunk szólt
Nem látom a tüzet a szádon, és a füstöt sem úgy fújod most rám mint rég
Vedd könnyen, ha lenne könnyem, én biztos hogy miattunk soha nem sírnék

Nem véletlen tévedtem egyszerű az egész
Most már tudom mi a szerepem és hogy ez a mese nem rólunk szól és kész
Nem rólunk szól...

Megváltoztunk nincs vissza út, hát ennyi volt
Felébredtél, te is tudod, nem rólunk szólt
És vége, vagy inkább végre kimondom én, ha te nem tudod:
Viszlát!

Nem véletlen tévedtem egyszerű az egész
Most már tudom mi a szerepem és hogy ez a mese nem rólunk szól és kész
Nincs semmi vész, nem véletlen, tévedtem, olyan egyszerű az egész
Most már tudom, amit kevesen, azt, hogy ez a mese nem rólunk szól és kész
Nem rólunk szól!

Ez a mese nem rólunk szól, nem rólunk szól...

Ezzel zárom a 14 éves barátságot. Most már végleg vége.

Valaki azért néz le, mert okosabb vagyok nála. És azt hiszi igaza van abban, hogy gyerekes vagyok. Ebből is látszik, hogy nem ismer. A komoly dolgokban igenis komoly vagyok, és a maradék időben hagy ne legyek búskomor ember. Erre az a reakció, hogy gyerekes vagyok. Eszem áll és ácsorog az ilyen irigy emberek hülyeségénél. De az nem számít, hogy ő meg úgy nyerít, mint egy ló... ^^'

Apró örömök jutnak az életben... láttam Franket a Nyugatiban, barátnőm meg nem akarta elhinni, hogy ő volt az... oké, nem fogok tizenéves csitri módjára viselkedni, am se vagyok őrült rajongó vagy ilyesmi, rajongásom pusztán zenei (tetszik két számuk és ennyi) :) Csak fura volt, hogy Jééé de hasonlít ráá, és mikor jobban megnézem: De hát ez ő!:)

Elvesztettük ma a bajnokságot...

Holnap töri tételvizsga, és most kezdek neki a 16-nak. Egy nincs meg, egyet pedig tudok, úgyhogy maradt 14 darab. 2 óra és végzek az oldalas tömör szöveggel. Éljen a rövid távú memória!:) A hosszúra meg még gyúrni kell...

Kezdek ki lenni, és nem az érettségi miatt. Magánéleti válság van, aztán necces a helyzet, erre jön rá a stressz és az idegesség, szóval tuti párosítás. De legalább valamennyit alszom éjszaka, és ez jó.

Csak ezt a hetet éljem túl...

Hol vagy, nagy szükségem van rád!
Miért nem jössz, hol vagy már?
Hol vagy, lelkem érted úgy kiált,
Miért teszel úgy, mintha nem hallanád?

Úgy hiányzol, a kezem téged keres,
De nem hívlak, makacsságom nem enged.
Hiába, hogy a lelkem haldoklik nélküled,
Ez olyan titok, mit te sosem tudhatsz meg.

Megbocsátanám bűneid, ha tudnám,
Ha most itt lennél, el miért hagytál?
Még mindig hallom az utolsó szavad,
Mi véget vetett barátságunknak.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem.

Radnóti Miklós

Miért kell megnehezíteni azt, ami már így is nehéz?
Miért kell feltámasztani azt, amitől szívem úgy fél?
Miért nem hagysz elmenni, minek marasztalsz
Nem látod mennyire fáj minden itt töltött pillanat?

Hiába mondom, hogy nem fáj,
Nem tudom minek hazudok
Hogy miért gondolok rád
Előled elfutni nem tudok.

Ott voltál, mikor senki sem,
Elhagytál, nem vagy mellettem.
Nem látod, ha sírok, ha nevetek
Mosolygok, de legbelül könnyezek.

What Hurts The Most

I can take the rain on the roof of this empty house
That don’t bother me
I can take a few tears now and then and just let them out
I’m not afraid to cry every once in a while
Even though going on with you gone still upsets me
There are days every now and again I pretend I’m ok
But that’s not what gets me

What hurts the most
Was being so close
And having so much to say
And watching you walk away
And never knowing
What could have been
And not seeing that loving you
Is what I was tryin’ to do

It’s hard to deal with the pain of losing you everywhere I go
But I’m doin’ It
It’s hard to force that smile when I see our old friends and I’m alone
Still Harder
Getting up, getting dressed, livin’ with this regret
But I know if I could do it over
I would trade give away all the words that I saved in my heart
That I left unspoken

What hurts the most
Is being so close
And having so much to say
And watching you walk away
And never knowing
What could have been
And not seeing that loving you
Is what I was trying to do...

Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással. Tihanyi Márk

Vannak percek, mikor a szív meghasad,
Percek, mikor szeretni nem szabad,
De a szívnek parancsolni nem lehet,
S mindig az hiányzik a legjobban,
Ki soha többet nem fogja kezed.

Vannak percek, mikor sírsz, mert az élet úgy fáj
Mikor azt érzed nincs senki, aki rád vár
Nem érzed, hogy szeretnek, hogy fontos vagy
Az érzések lassan eltűnnek, a szíved megfagy.

Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.
Miért? - Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.
Luis de Camoes