Jaaaajj de messze van a boldogsááág :( és ezt onnan tudom, hogy nem is tudom, hogy honnan, csak érzem...

Lehet, hogy megharagudott rám... vagy csak kerül...nagyon kerül.. :(

most megint minden összejött... megint teljesen eláztam, ez a fránya eső :D Szurdok rulz... :)

Mindenki úgy megváltozott! Azt hittem, hogy talán több, mint 2 embernek hiányoznék a gyüliből ha nem járnék, erre tessék! Pont kettőnek... minő véletlen... mondjuk nem nagyon érdekel ez, a lényeg, hogy tudom a Vörieket néha jobban bírom, mert tudom, hogy bármennyire is oltogatnak engem, akkor is hiányoztam nekik... és vajon mi volt az első kérdésük? na mi?:) Hát az, hogy mi van velem, mért nem voltam több hete, jól vagyok, minden rendben... stb.

és szívem szerint mondtam volna, hogy nem, semmi sincs! Minden romokban... csalódtam az emberekben igen, de mit vártam? elvégre csak emberek, csodákra nem képesek...

én mégis reménykedtem, hogy talán hiányzom valakinek, hogy nem lát, nem kérdezi meg mi van velem... de hagyjuk, ez olyan szomorkás :( :)

olyan rossz az, amikor tudod, hogy el akarsz mondani valakinek valami olyat, ami számdora fontos, és közben tudod, hogy a másik mérges lesz rád, hogy megint ugyanazzal a dologgal foglalkozol, mégis...  szeretnéd elmondani...

Emberektől vártam a választ, szerettem volna, ha ők oldják meg a problémáimat, amikkel a mai napig nem bírok szembe nézni, amik mindenhol ott vannak... egyedül nem megy! Félek tőlük...talán... nem... igazából attól tartok, hogy megint szenvedni fogok, megint egyedül leszek ezzel a bajjal, amit nekem kell megoldani, és amire képtelen vagyok... hát ez van... viszont kérdezés nélkül is jól leplezem a gondokat :) jól álcázom magam :D ezért is nehéz nekem segíteni... csak az tudja, hogy mi is az igazság, aki átlát az álarcon...a mosoly-álarcon, és látja a belül zokogó lelket... húú de szépen írtam le :)

Így szinte a legjobb barátaimat is le tudom rázni, ha magányra vágyom... tudom, az előbb pont barátra vágytam, de nem minden esetbe akarom elmondani, hogy mi a bajom megint...

rejtélyes ember vagyok, nem lehet eléggé ki ismerni...és ha bele gondolsz: van aki nagyon jól ismer engem, és tudja, hogy mit fogok tenni, hogy most hozzá fogok fordulni, mert megint fel akarom adni az életet, mert szerintem nehéz nekem, tudja, hogy szenvedek, és mondjak valamit? Ő jobban szenvedett! Nehéz nekem is megérteni, és néha csak a saját bajomig látok, onnan semmerre sem tovább... és csodálatos, hogy törődik velem... és mikor azt akarom hogy hagyjon magamra nem teszi, mert tudja, hogy nem tudok nélküle élni!

és én még mindig azt mondom, hogy nehéz az élet, mert én így érzem...

nem találom a helyem, sem az életcélom... a boldogsághoz vezető útról ne is beszéljünk... mégis minden nap úgy kelek fel, hogy ez más lesz, ma mindent máshogy teszek, vidáman ébredek, és ahogy beérek a városba, telnek az óráim, egyre jobban érzem, hogy elnyelnek a hétköznapok szürkeségei, és nem tudok szabadulni...

Lassan 2 éve, hogy ilyenek a mindennapjaim... senki sem értené meg, ezért senkinek sem mondom el, mert tudom, hogy lököttnek néz... hát talán az is vagyok :) nem olyan ember, aki csendben ül, és tűri ha bántják.. én nem...

Sokat beszélek, szeretek viccelődni... és nem lehet rajtam kiigazódni, nehéz... mindig máshogy viselkedem... :) és mégis van aki kívülről-belülről ismer... Hát nem csodás? :)

by Fürcsi