Van az a pillanat, amikor rájössz arra, hogy minden remény hiábavaló. Feleslegesen vársz arra, ami nem fog megtörténni. És mégis hiszel. Szikla szilárd meggyőződésed van, hogy valóság lesz az, ami most még csak elképzelt. Ilyenek az emberek. A lehetetlenben hiszek, ami pedig igenis valódi, afelől kételkednek és szkeptikusak, teljességgel elutasítóak.

Van, amikor a remény sokkal jobban fáj, mint az igazság. Vagy a kitartás, az is kemény szenvedéssel tud járni. Amikor olyan ellen küzdesz, amit sosem győzhetsz le. Saját magad. Mindennap harcolok magammal, de sohasem fogok nyerni. Próbálok erős maradni, és egy ideig megy, aztán egy pillanat alatt minden erőm elszáll, és ott maradok saját magammal, vesztesen. Hiába próbálok újra és újra elmenekülni, nem tudok, önmagamhoz vagyok láncolva.

"Neveld magad magányossá és erőssé!" Márai Sándor

Veszélyes lesz ezt megtenni, mert tudom, hogy ez később fogja megbosszulni önmagát, de jelenleg nincs jobb tervem. Ráérek akkor ezen agitálni, hogy hogy hozzam rendbe, amikor már ott vagyok. Ezt kell tennem.