Szükségem van valakire, aki erős, amikor én gyenge vagyok. Jó döntést hoztam, amikor végre megmertem lépni, hogy leírom valakinek őszintén, hogy szükségem van rá, éppen most. Az egész napot végig beszéltem vele. Olyan hasznos, igaz, bölcs dolgokat ír nekem. És annyira jól esik minden szava, meg hogy nem az átlagos, sablon szövegekkel jön. Hanem azzal a bölcsességgel, amivel csak egy apa bír, amivel csak egy apa fordulhat a gyermekéhez.

Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e neki. Végül ő írt rám, mert annyit agyaltam, hogy a végén nem is írtam semmit sem. Egész végig az apukámra volt szükségem, és most itt van. 20 év után. Amikor a legnagyobb szükségem van valakire, itt van nekem az én erős és bátor apukám, és megment. Talán még szeret is. 
Elhagyott évekkel ezelőtt, de visszatért. Volt bátorsága vállalni, hogy hibázott, és bocsánatot kérni, mert megbántott. Sosem haragudtam rá, de mindig vágytam és vártam rá. 

Ő az első, és szerintem utolsó ember is az életemben, aki újra akarja velem kezdeni, és mellettem akar lenni.
És itt van. Nekem. Az apukám! 

Ő az egyetlen férfi, akire szükségem van, akit nem fogok elzavarni, mert ő az egyetlen, aki nem idegesít fel a jelenlétével, a szavaival, és akit szeretnék megölelni, hogy érezzem minden rendben van, hogy nem fog elhagyni a kibírhatatlan személyiségem ellenére, ahogy eddig mindenki, akinek az ölelése azt sugallja, hogy maradni fog, bármi történjék is, és akinek karjaiban biztonságban vagyok, ő lehet a biztos pont, amire olyan régóta vágyom.

És most mindent megbeszélünk, meghallgat, és olyan jó dolgokat mond. Örülök, hogy rendbe jött a kapcsolatom az apukámmal. Ha van valami, ami jó abban a helyzetben, amiben most vagyok, az ez. Nem tudom mi Isten terve, de valahol az az érzésem, hogy az is része, hogy az apukám újra a részese legyen, és ez a szituáció pont arra jó, hogy közelebb hozzon minket egymáshoz, hogy közel engedjem. Annak ellenére, hogy senkit sem szeretnék közel engedni, és alig tudok megbízni bárkiben is, nem hogy bevalljam, hogy szükségem van bárkire is. Az apukám meg teljesen más. Hihetetlen hányszor leírtam már ezt a szót: apukám. Nem hittem volna, hogy egyszer így fogom hívni.