A barát olyan valaki,aki megérti
múltadat,hisz a jövödben,ma pedig elfogad olyannak amilyen vagy

"Hiszek a
napban-akkor is ha nem süt. Hiszek a szeretetben-akkor is ha nem mutatkozik meg. Hiszek
Istenben-akkor is,ha nem szól."
A fájdalom új embert farag belöled, ha közben nem pusztulsz bele

"Ami nem szerepelt a
tervemben,az ott volt Isten terveiben és egyre elevenebb lett bennem a
meggyőződés,hogy Istennél nincs véletlen,az hogy egész életem a legkisebb
részletekig fel van jegyezve az isteni gondviselés terveibe." /Edith
Stein/

"A barátság számtalan dolgot magába
foglal: az élet bármely helyzetében készen áll segítségedre,sohasem jön
alkalmatlan időben, soha sincsen terhünkre. Ezért szokták mondani, hogy tűzre
és vízre nincsen többször szükségünk , mint a barátságra. Hiszen a barátság
nemcsak a boldogságot aranyozza be még ragyogóbban, hanem a bajokat is
elviselhetőbbé teszi azzal, hogy osztozik bennük és részt kér belőlük."

A megpróbáltatás
olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak
látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.
/Arthur Golden, Memoirs of a Geisha /

Vajon
hány kegyelem mellett mentünk el, amit Isten meg akart nekünk adni?

Ha jól belegondolunk, akkor nem csak azért vannak ezek az idézetek, mert szépek, mert nem tudtak az emberek mit csinálni a szabadidejükkel, hanem mert van egy fajta jelentésük. Kiválasztottam azokat, amik az életemre vonatkoznak.

Az első idézet azt jelenti számomra, hogy van egy olyan barátom, de írhatnám azt, hogy lelkitársam, legjobb barátom, aki tudja mit történt velem 3 évvel ezelőtt, tudja min mentem keresztül, mennyire szenvedtem, ugyanakkor azt is tudja, hogy a rossz döntéseket hoztam, olyan embereknek adtam a bizalmam, akik nem voltak méltóak rá. De ekkor megjelent Csigusz, aki elfogadott a rossz döntéseimmel, a lelki sebeimmel, a vérző szívemmel együtt, és segített talpra állni. Mondhatni egyedül ő hitt a jövőmben, abban, hogy valaha fel fogok állni abból a mélységből amiben akkor voltam. Hitt bennem, tudta, hogy képes vagyok rá, hogy meg tudom tenni. Ő akkor jött, amikor mindenki más ment. Ma pedig elfogad úgy, ahogy vagyok. Olyan kis lükén, aranyosan, bolondosan, ahogy vagyok.

A második idézet szerintem egyértelmű, de mégis fűzök hozzá néhány gondolatot. Nehéz akkor is hinni, bízni Istenben, amikor nagy nehézségeken megyünk keresztül, amikor nem napfényes az életünk, amikor minden összejött, kilátástalan minden. Nekem nagyon sokat mondott az Ézsaiás 58:9 "Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz ezt mondja: itt vagyok!"

És valóban, a fájdalom új embert farag belőlünk. Szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az csak erőssé tesz.

A többit úgy érzem nem kell megmagyarázni, hiszen önmagukért beszélnek. Érdemes rajtuk elgondolkodni, és megkérdezni magunktól, nekem mit jelentenek ezek az idézetek?

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős
család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az
angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy
picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az
idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a
fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok
nem mindig azok, aminek látszanak." A következő éjjel mindketten egy
nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután
azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az
angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap
felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az
egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a
mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta,
hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki,
vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a
tehenük. "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta ismét az
idősebb angyal." Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem,
hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem
akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa
meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala,
hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet. "A dolgok nem
mindig azok, aminek látszanak." Néha pontosan az a jó, ami történt csak a
dolgok nem annak mutatkoznak, aminek kellene. Ha bízol, csupán arra kell
hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye. Amíg nem telik el egy
kis idő, ezt nem veszed észre.... Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan
elmegy... Néhány ember barát lesz és marad egy kicsit... gyönyörű nyomokat
hátrahagyva a szívünkön ...

A tegnap: történelem.
A holnap: misztérium.
A ma: ajándék.

Az igaz szeretet a gondolattal kezdődik.

Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli
gondolattok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak
létre!

A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és
magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat. Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az Ő
igényeit és kívánságait, elvárásait! Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít
felismerni Őt, amikor találkozol vele.

Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyit minden bánatot...
Leolvasom sáppadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...
/Ady Endre/

Hát... jó is volt és nem is...

Jó volt, mert sok emberhez közelebb kerültem, Istenhez is, rossz, mert újra előtörtek azok az érzések amiket sikerült visszafojtanom iránta.

Elhitettem magammal hogy minden rendben, túlléptem, aztán mégsem, illetve hogy pontos legyek vannak még lezáratlan fejezetek, elvarratlan szálak az életemben a múlttal kapcsolatban.

Ezek részben azért vannak, mert nem beszéltük meg rendesen, legalábbis én ezt érzem. Lehet, hogy azért tértek vissza ezek a ki nem mondott érzések, vágyak, mert felkavarodtak egy beszélgetés során. És egész héten kínoztak. Hát így leírva elég hülyén hangzik xD

A lényeg, hogy ez tönkre vágta a hetem. Hallottam, hogy állítólag mikor a versét odaadta nekem akkor tök aranyosan nézett rám, én meg figyelemre se méltattam... mit várt? Hogy körülötte forog a világ?ugyanmááár... meg hogy végig nézett, de nem undorral az arcán, köszi, és most ezt higyjem is el? höhö jó vicc

Ahogy hazaértem és eltelt pár nap, sokkal jobban éreztem magam, elmúltak a depis érzések, az hogy "szeretem", és vágyok utána blabla szóval véget ért, ezek szerint csak pillanyatnyi elmezavarról beszélhetünk, mégis szörnyű volt. Ha kinyitottam a szemem vagy ha becsuktam minden percben csak őt láttam, rá gondoltam akkor is, amikor nem akartam. Mindvégig az járt a fejemben, hogy "te jó ég, sosem fogom tudni elfelejteni!Képtelenség, egyszerűen ez nekem nem megy. Még be is csaptam magam, minden hiába volt..." és ezen a ponton kiborultam, jött az a sablon, hogy bárcsak meghalnék, mert úgy minden véget érne... de most már vége...

Ez rádöbbentett arra, hogy őszintének kell lenni önmagunkhoz, mert nem lesz hosszú életű egy-egy kegyes hazugság, amivel elhitetjük magunkkal hogy minden rendben közben meg semmi sincs. Na és persze arra is, hogy a búcsúztatójára én el nem megyek, nincs az a pénz! (kimegy 8 és fél hónapra Ausztráliába... lesz min gondolkozni, nem rajta, hanem a helyzeten. 

Viszont azért történtek jó dolgok is :) jól el voltam a bátyjámmal, a csajokkal so-so, inkább este mikor utaztunk haza akkor sokat beszélgettünk :)

Szép és nyugodt helyen voltunk, hegyekkel körül határolva, sehol semmi térerő, úgyhogy nem nagyon telefonált senki, csak ha lement a városba, ami legalább 5-10kmre volt tőlünk :D

Jók voltak a közös alkalmak, játékok, dicsőítések. Leginkább az utolsó este tetszett, amikor azokat a verseket olvastuk fel, amiket egymásról írtunk. Őszintén nem vártam, hogy mindenki komolyan fogja venni, de leültek papírral és tollal a kezükben, és addig fel nem álltak az asztaltól, amíg valami kézen foghatót nem alkottak. Nagyon vicces és ötletes versek születtek :) jó érzés volt, valami olyat nyújtani nekik, amitől mindenki jól érezte magát, és amiben mindenki egy formán kivehette a részét. Ügyesek voltak ;)

De azért jó újra itthon. Jobb, hogy most már 25 km választ el egymástól minket, és nem csak pár méter. Az igazat megvallva nem tudom mi ütött belém, remélem vasárnap Csigusz segít erre rájönni, és jól leordít, amiért hagytam hogy leuraljon ez az érzés. Nagyon hiányzik már Csigusz.

Eldöntöttem, hogy megváltozom, de úgy, hogy mire hazajön rám se fog ismerni. Persze nem miatta fogok megváltozni, vagy azért, hogy észrevegyen, dehogy. Azért, mert szeretnék ténylegesen is új életet kezdeni. Rájöttem, hogy az ifi nélkül már nem lehet teljes az életem. Mert hiába is próbáltam kihagyni őket az életemből, úgy, hogy nem jártam, azért mégis csak nagyon hiányoztak, és úgy nem voltam én. Nem mintha akkor én vagyok, mikor velük lehetek, de akkor mégis boldogabb vagyok. Bár hiába is tagadnám, hogy legszívesebben a régi életem választanám, amikor még boldog voltam, és nem szenvedtem mint az elmúlt 3 évben, na hát, az elviselhetetlen lett volna Isten és az ő kegyelme nélkül.

Úgyhogy, megváltozom. Megpróbálok jobban kommunikálni a r.f.s.-kel is. Nem ígérek semmit, de úgy érzem, hogy így az ifi tábor után van esély jó kapcsolatokat kialakítani ;) igyekezni fogok!;P

Rajta pedig tökéletesen átnézek, ahogy eddig kellett volna. Nem észre venni, nem törődni vele, mintha ott se lenne. Csak annyival változik a helyzet, hogy TÉNYLEG nem lesz ott, mert több 1000 km választ majd el minket. Nem mondom, hogy nem fog hiányozni, mert hiába is próbálnám teljesen kizárni az életemből nem menne, mert mindig is az életem része marad (lásd: Az akit szerettél örökre a részed marad.). De attól még nem kell, hogy szenvedjek miatta, hiszen már túlléptem. De amiket hallottam, azokat még mindig nem fogtam fel, most lesz időm erre is, és arra is, hogy valami B tervet találjak ki, ha netalántán újra beütne ez ami a táborban volt.

Röviden ennyi, így is sokat nyúztam magam mire sikerült ezt leírni. És megtettem :D 

Erősnek mutatom magam, de amikor nem lát senki, könnyezek,
A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet,
Vagy Te, ha véletlenül hallgatod ezt a számot,
Most írok egy levelet, amelyet Neked szánok.
Az egész életem csődbe ment, lehúzhatom a klotyón,
Indulásra készen állok, már nincs itt semmi motyóm,
De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer,
S a belőled fakadó űrnek adózok egyetlen néma perccel!

Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elfeledtelek.
A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.
Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám,
Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.
Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,
Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!
Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,
Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,
Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!

Vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet,
Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg,
Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket.
A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg.
Minden emlékemmel két kezem között vérbe fagyva heverek,
De már megérte, ha csak egyszer is szíven talán pár sorom,
Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom,
Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom.
Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket,
Látni akartam ismét szemedben a fényeket,
De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget!
De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget!
Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már,
Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár,
Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz,
Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,
Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!

Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem,
Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem.
Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem,
De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem.
Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért,
Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért.
Mindig is a kacérság volt a szemedben, de nem vettem komolyan,
A kedved ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan,
Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra,
Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra.
De Téged nem érdekel, amit érzek, mert az önzőséged elvakít,
Minden köteléket elvágtál, ami tőlem elszakít.
Eltaszítanám az életem, ha ehhez elég bátor lennék,
De csak a gondolattal játszom, hogy a tollal olyat tennék,
Hogy mielőtt befejezem ezt a levelet előtte átszúrnám a gigám,
És így megszűnnének az érzéseim és vele minden hibám!
De nem! Továbblépve megőrzöm örökké a nevedet,
És talán Tejis rájössz ki vagyok, ha olvasod ezt a levelet.

" Találj rám,

Szólj hozzám

Érezni akarlak

Hallani téged.

Te vagy a fény, ami vezet engem

Arra a helyre

Ahol békét találok újra.

Te vagy az erő, ami megtart engem

Te vagy a remény, amiben bízhatok

Te vagy a világosság a lelkemben

Te vagy a célom, te vagy mindenem!

És
hogy lehet az, hogy most itt vagyok veled, és nem valahol máshol?

Elmondanád
mi lehet még ennél is jobb?

Lecsendesíted
a vihart, megnyugvást adsz nekem

Kezeid
tartanak, nem engedsz el sosem

Elloptad
szívem, lényed mindig meglep

* Olyan, mintha álmodnék, s mégsem. Olyan, mint a valóság, de jól tudom, nem az. Nem. Ez több ennél, sokkal több. Ébren álmodom. Sokszor elképzelt pillanatok ezek, minden mozdulatot szinte látok magam előtt, minden érzést, pillantást érzek a szívemben. Úgy fáj. Fáj, hogy ez nem más, mint illúzió, csak néhány gondolat, egy lány buta képzelgése. Nem több, mint a képzelet játéka. 

 Pusztán egy játék a szívvel. Érzéki csalódás, néhány előre eltervezett csodás, romantikus pillanat, ami sosem következik be. Őszinte, kristálytiszta kék szemek csillognak a lemenő nap fényében. Barna hajszálak lejtik táncukat a kósza széllel. Tekintetünk találkozik, s egy hosszú perc erejéig elidőzik a másikon majd tova tűnik. Keressük a megfelelő szavakat, de ezt az érzést lehetetlen szóban kifejezni. Képtelenség. Talán nincs is rá jó szó. De a mozdulatok, a pillantások mintha 1000 szó és száj helyett beszélnének. Ezek többet mondanak minden szónál. Ő közelebb lép hozzám. Mélyen belefúrja tekintetét azokba a gyönyörű barna szemekbe, míg elveszek szeme kékségében, ahol a szerelem tüze ég. Gyönyörű és magával ragadó pillanat. De mindez csak álom. Be nem teljesülő álom. A nap a horizont alá bukik, átadva az eget a holdnak és a csillagoknak. Fények táncolnak az égen, s a nap búcsút vesz a fáktól, virágoktól, a madaraktól és minden lénytől. De nem a végsőt. Csak helyet ad az éjszakának. Hősünk a padon ülve képzelte el ezeket a csodálatos perceket, amik egyben szomorúak is, hiszen sosem történnek meg, nem többek, mint illúziók. Kicsiny esélyt lát ezeknek a bekövetkezésére, mégsem keseredik el teljesen. Ha nem is pont így, még máshogy történhet. Leírhatatlanul, elképzelhetetlenül csodásan. Csendes léptekkel átszeli a parkot. Halk kis város ez. Lámpák fénye dereng a lassan beálló sötétben. Hamar házukhoz ér, s belépve az ajtón ismét a megszokott világ vár rá. A régi, jó öreg valóság.*

* Néha az emberek feladják. Feladják álmukat, terveiket, céljaikat. Vagy csak épp a reményt. A reményt arra, hogy minden más lehet. Lehet félnek az újtól, vagy csak már nem hisznek a holnapban. Igen, minden bizonnyal erről van szó. A hitről.

Kicsiny gyermekként mindenki hitt a Télapóban vagy Mikulásban. Hitték, hogy Húsvékor a nyuszi hozza a színes csoki tojásokat, hitték, hogy karácsonykor a Jézuska hozza az ajándékot. Aztán fény derült a "titokra". Hogy nincs is Mikulás, hogy az ajándékot se nem a nyuszi, se nem a Jézuska hozza. Ilyenkor az ember csalódik.

Valaki azt mondta, hogy a csalódásokat maguk az emberek idézik elő. Azzal, hogy máshogyan képzelnek el valamit. Máshogy tekintenek a többi férfira, nőre, és mikor kiderül, hogy az általuk alkotott kép nem tökéletes vagy éppen hibás, az összetörik, megsemmisül. Főleg, ha az oly nagyra tartott alkalmakban, barátokban, saját magukban csalódnak. Hittek valamiben, és az, amiről teljesen meg voltak győződve, hogy úgy van, kiderült, hogy még sincs úgy. Semmi sincs úgy, ahogy gondolták, és ez a tény elszomorítja őket. Ez a csalódás. Az adott szituáció, az éppen bizalmas barát, vagy önmaguk csalódást okoztak. A hitük megingott valamiben, vagy szertefoszlott. El semmiképpen sem múlt. Csak csalódtak az életben, önmagukban, emberekben.

A hit mindig is az emberek része volt. Hittek egy gyermekkori álomban, vagy bármi másban. Csak akár egy csalódás vagy maga a tény, hogy felnőtté váltak elűzték a hitüket, reményüket. Sosem szabad elveszteni a reményt vagy a hitet. A biblia is azt mondja, hogy " de megmarad azért a hit, a remény és a szeretet...".

"... Hinni kell, küzdeni!Teljes szívvel szeretni..."

és sohasem feladni

Bár az élet olykor nehéz, és gyakran nem tudhatjuk biztosra mi fog történni. Sőt valójában sohasem tudhatjuk. Bármit hoz is az élet, örömöt vagy bánatot, szenvedést vagy felhőtlen boldogságot, mindig mindenkor hálát kell adni, azért, amiben épppen benne vagyunk. Hisz lehetne rosszabb is, de mégsem. Gondoljunk csak arra, hogy Isten sohasem ad olyan terhet, amit már nem bírnánk elviselni, sohasem ad olyan próbát, ami minden erőnket felül múlja. Olykor elbukunk, de ő mindig segít felállni. Hinni kell abban, hogy ő bármikor, bármilyen helyzetben velünk van, mellettünk, és kész kinyújtani a kezét, hogy felemeljen, ha elesnénk. Kész arra, hogy lehajoljon hozzánk, és segítsen. Csak egy valamit kér, hogy higyjünk Őbenne, adjuk át az életünket, és ő sosem hagy el bennünket. Hatalmas tenyerén hordoz, ahonnan nem enged leesni minket. Örökké tartó szeretete megtart, bármi is történjék. Pusztán azt kéri, hogy higyjünk. Minden szavát.

Semmi mást nem kér.

Csak hitet. Amit sosem vesztünk el, csk azt hisszük, hogy nélküle is boldogulunk. De minden percben rá kell döbbenünk, hogy ez nem igaz. Nélküle elvesznénk, nem tudnánk élni. Ő mégis örökké tartó szeretével körülvesz, és vár, amíg meghozzuk döntésünket.

És megkeressük az elűzött, elrejtett, el nem múló hitünket. Hogy olyanokká váljuk, mint a kis gyermekek. *

Nagy dolog az, amikor az ember megtapasztalja azt, hogy Isten válaszol az imáira. Persze nem hallható módon, hanem apró jeleken keresztül. Érzi az ember, hogy történni fog valami. Megmozdult a menny. Isten munkálkodik.

Minden ima meghallgatásra kerül fenn, és minden kimondott vagy éppen kigondolt szónak nagy ereje van. Imánkban hálát adhatunk, kérhetünk ("Aki kér az kap, aki zörget, annak megnyittatik, aki keres az talál" Máté 7:8) vagy közben járhatunk másokért.

*Este imára kulcsolta két kezét, behunyta szemét, és így szólt: Mennyei Atyám! Te látod az ő szívüket, te tudod milyen emberek ők igazán. Te látod az én szívem, gondolataim és minden érzésem. Mindenkinél jobban szeretsz, megértesz és odafigyelsz rám. Látod, hogy mennyire eltávolódtunk egymástól. A mi világunk különbözik, ők is, és én is más úton járunk. Lehet, hogy nincs is közös témánk, nincs közös élményünk, történetünk. Egyszerűen semmi hasonlóság vagy közös tulajdonság nincs bennünk, csak az, hogy hiszünk benned, neked szolgálunk, téged dicsérünk, rád tekintünk, veled járunk. Egyedül te vagy az, aki összeköt, összetart bennünket. Ez a tábor lesz a döntő. Ha itt sem változik semmi, akkor én végképp feladom. Nem reménykedek másban, csakis benend. Mert tudom, hogy számodra ezen a világon semmi sem lehetetlen. Te uralkodsz a teremtett világ felett, a szél lecsendesül, a vihar elmúlik szavadra. Hiszem, hogy te tudsz változást hozni, hogy te tudsz munkálkodni az ő szívükben, és az enyémben is. Kérlek formáld át a szívem, hogy tudjam őket szeretni olyan szeretettel, ahogy te szeretsz minket. Add Uram, hogy történjen valami apró dolog, ami közelebb hoz bennünket egymáshoz. Egy olyan csodát kérek tőled, amitől minden más lesz. Ez az utolsó esély, az utolsó fénysugár, amit adok nekik. Rajtam nem múlik, ha ők úgy állnak hozzám, hogy nem véres rongyként tekintenek rám, hanem befogadnak, és egyenlő ifis tagként tekintenek rám, akkor felhőtlenül boldog leszek. Ha semmi sem változna, minden reményem elszáll, és feladom a szüntelen próbálkozást arra, hogy egyszer elfelejtik végre a múltamat, és teljes, egész lényemért fognak szeretni, olyannak, amilyen vagyok, és nem pedig olyannak, amilyennek szeretnék, vagy elvárják, hogy legyek. Ebből a skatulyából lehetetlen kitörni, mégis hiszem, hogy a te segítségeddel sikerülhet. Ha megismernek, vagy beszélgetnek velem, végre megismerhetik azt az embert, aki általad lettem. Remélem, és csak remélni tudom, hogy egyszer úgy kezelnek majd, ahogy őket, r.f.s.k-t is. Tudom, hogy még csak kevés ideje ismernek, a hét nagy részében nem is találkozunk, mégis szeretném, ha barátság, és nem ellentét alakulna ki köztünk. Én megadom erre ezt az utolsó, véges esélyt. Többször nem próbálkozom elnyerni a szeretetüket. Ha nem, hát nem, te tudod a legjobban milyen ember vagyok, hogy nehezen adom fel, de itt már semilyen ki utat nem látok. Ez reménytelen. Leteszem a kezedbe, mert ez elég nagy teher számomra. Senkire sem fogom ráerőltetni a társaságom, de ha valaki meg akar ismerni nem zárkozom el előle. Nyitott és őszinte ember vagyok, te ismersz a legjobban, minden apró rezdülésemet, mozdulatomat előre látod, nincs titkom előtted. Kérlek te cselekedj, munkálkodj mindannyiunk szívében, és hozz változást! Legyen meg a híd a szakadék felett, ami közöttünk tátong. Kérlek, te áldd meg őket, és engem is, hogy tudjak elég nyitott lenni, legyen bennem elég szeretet, türelem és bölcsesség. Benned bízom, és hiszem, hogy ha neked az a terved, hogy ebbe az ifibe járjak, akkor te ezt nyilvánvalóvá teszed. Hiszem, hogy nem volt véletlen az, ami eddig történt, ez a te terved része volt. De ha nem történik semmi, akkor nem fogok odajárni, nem érzem így jól magam közöttük, így nincs értelme ott lennem velük. Kérlek te eszközöld ki azt a bizonyos áttörést. In the Name of Jesus. Amen.

Letöröl néhány könnycseppet. A hold most is némán figyel rá a nagy kékségről odafent. Az égen felhők úsznak át, néha-néha eltakarva vele a csillagokat és a fényes telit. Minden az igazak álmát alussza, csend honol az utcákon, tereken. Hűvösen fújdogál az esti szél, lehet, hogy éppen a változás szele fúj, és új dolgok történnek majd. Ha nem is most, akkor később. De biztosan történni fog valami. Hősünk hiszi, tudja, reméli. Eddig nem csalódott Teremtőjében, ezután sem fog.

... Csoda fog történni...

... imája meghallgatatott...

megmozdult a menny...*

 
" A július legkellemesebb hete az utolsó hét lesz, amikor az élet valami kisebb, de annál kellemesebb meglepetést tartogat Önnek." Legyen így

{20nap és ifitábor: július 27től augusztus 3ig}