Népszerű- Szangvinikus

A népszerű szangvinikusok nyíltak, nagyon beszédesek, mindig a társaság középpontjában vannak, ők nevetnek a leghangosabban, ők indítják a beszélgetést, mindig derűlátóak. Mivel hamar tud lelkesedni, ezért önként vállalja a munkákat (amire néha ráfázik). Színes alkotó egyéniség, robbanékony, energikus. Olyan magával ragadó személyiség, aki nagyszerűen ösztönöz másokat is munkára, belevon másokat is a feladatba, jól dolgozik a csapatban. Mivel magával ragadó személyiség, ezért könnyen szerez barátokat és szereti az embereket. Nem haragtartó típus, és ha valamit nem jól végez el, gyorsan bocsánatot kér. Mivel mindig derűs és vidám, ezért nem szereti az unalmas időtöltést, mindig kitalál valami spontán dolgot, amivel aktiválja magát.

Megértem azt, hogy azért irigy rám, és utál egy osztálytársam, mert okosabb vagyok nála. Próbálja megkeseríteni az életem, de vagyok annyira intelligens és érett, hogy átsiklok a viselkedése felett, annál inkább is, hiszen már csak néhány hét, és érettségi.

~ Ha meghalok, állva temessetek el, mert egész életemben térdepeltem!

~ Nem fogok többé hinni az emberekben, mert egy ember becsapott. Gyűlölni fogom azokat, akik elrejtett kincset találnak, mert én nem találtam meg az enyémet.

~ Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

~ Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.

~ Meg akarom érteni a szerelmet. Tudom, hogy akkor éltem igazán, amikor szerettem, és azt is tudom, hogy most semmi olyan nincs az életemben, ami lelkesítene. De a szerelem olyan szörnyű: nap mint nap látom, hogy szenvednek a barátnőim, és nem akarom, hogy velem is ez történjen. Ők, akik azelőtt kinevettek az ártatlanságom miatt, most folyton azt kérdezik, hogy tudok ilyen jól uralkodni a férfiakon. Ilyenkor csak mosolygok, és nem felelek, mert tudom, hogy a gyógyír még rosszabb, mint a fájdalom: egyszerűen nem leszek szerelmes.

~ De mielőtt meghalok, még harcolni akarok az életért. Ha megtanulok egyedül járni, oda megyek, ahova akarok.

~ Az élet túl rövid - vagy túl hosszú - ahhoz, hogy megengedhessem magamnak, hogy ilyen pocsékul éljem le.

~ Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle.

~ Eljön majd a nap, amikor megnyílik az ajtó azoknak, akik kopogtatnak; akik kérnek, kapnak; akik sírnak, megvigasztaltatnak.

Néha azt érzem, hogy akkora erő van bennem, hogy minden akadályt átugrok, minden vihart átvészelek. És mikor lesújt, szenvedek, mint akit minden ereje elhagyott. És mikor körülnézek nem látok mást, csak idegeneket magam körül. Egy kör közepén ücsörgök, úgy nézek fel rájuk. Beszélnek hozzám, de nem értem mit. Minden szavuk elveszik az éterben. Néznek engem, de igazából nem látnak. Én is nézem őket, de nem értem szavaikat, mimikájukat. Néha van, aki átgázol ezen a tömegen, és segít felállni. Egy barátom eljött értem.

Van, amikor azt kívánom, bárcsak könnyebb lenne. Elviselni, amikor elhagynak, a csalódást, amit mások okoznak, azzal, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz akkor is, ha nincs igazuk. Mert nekik könnyebb engem okolni azért, amiért valójában ők a felelősek.

Azért haragszom rád, hogy elfojtsam a csalódást, amit okoztál. Könnyebb haraggal együtt élnem, mint azt kérdezgetni magamtól, hogy miért hagytál el, miért tetted ezt. Egyszerűbb úgy betömnöm az ürességet, amit okoztál, ha haraggal gondolok rád. Így valamelyest jobb, mert nem vádolom minden percben magam, ha eszembe jut, hogy véget ért egy barátság, ami akkor lépett az életembe, mikor látszólag darabokra tört. A sors ironiája, hogy szintén ez a barátság repeszti szét az összerakott darabokat. //Csigusznak//

Azt mondtad, elhagytalak. Nem én hagytalak el, hanem te engem évekkel ezelőtt. A lelkünk elvált egymástól, amikor elárultál. Látszólag barátok maradtunk, de a lelkem mélyén éreztem, hogy valami megváltozott. Nyugtattam magam, hogy ezt csak beképzelem. De most, ahogy visszatekintek, rá kell jöjjek, hogy akkor, amikor a földre taszítottál, ellöktél magadtól, elszakadt lelkünk egymástól. Én pedig tovább ücsörögtem lelkem küszöbén, és vártam mikor térsz vissza. De sosem jöttél. És most engem vádolsz, hogy egyedül kóborolsz a sötétben. //Incihez, Dalmihoz//

Tudod, hogy melletted voltam, amikor összetörték a szíved, amikor unatkoztál és nem volt kihez szólnod, vagy bajban voltál. Te hányszor kérdezted meg őszintén mi bánt? Mi történt velem? Észre sem vetted, amikor a padlón ültem és magamtól nem voltam képes felállni. Tudod miért nem voltál mellettem? Mert elvakított az életed, és önzővé váltál akaratodon kívül. Mert megszoktad, hogy van, akinek az az életfeladata, hogy téged pátyolgasson. És most, hogy nincs, aki ezt tovább folytassa, olyan szavakkal dobálozol, hogy egyedül hagytalak. Pedig te hagytál el engem, én csak feladtam a próbálkozást, hogy minden olyannak tűnjön, mint amilyen régen volt. Hiszen minden megváltozott, semmi sem lesz a régi. //Incihez, Dalmihoz//

Gyilkos világ,
Hol lesből támad a vadász
Ott hol nem is várnád
Figyel, elbújva vár rád
Váratlanul tőrt döf szívedbe
Hirtelen, nincs időd semmire.

Leskelődik utánad
Hogy meg tudja hol árthat
Nem adja fel, míg padlóra nem kerülsz
Míg a fájdalomban el nem merülsz.

Minden könnyed neki gyémánt
Neki az az öröm, ha sírni lát
Ha erőtlenül halálért esdekelsz
Mert már annyira tönkre tette életed.

Egyedül nem szállhatsz szembe vele
Cseles vadász, esélyed sincs ellene
Gyenge pontja egy van: az igaz barát
Az ő szeretete romba dönti hatalmát.

Néhány ember nélkül nem tudnék élni
Aki lelkem minden rezdülését érti
Aki, ha rám tekint, szívem mélyére lát
Aki szeret, noha ismeri minden hibám
Kinek szíve is nevet, ha szeme mosolyog
Ki számomra mint gyémánt, úgy ragyog.

Ki előtt felfedhetem minden titkom
Mert tudom, hogy ő őrzi bizton
Nem kell félnem, mert megfogja kezem
Velem marad, hiába van mindenki ellenem.

♥Ikremnek, Antának, Flórának, Fikusznak és Aninának♥:

//Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,
a világegyetemnek rám ragyogása.//

Időt! Még időt nekem!
Nem készültem még fel
Erőt kell gyűjtenem.

Ne hagy itt, egyedül kérlek!
Fogd meg a kezem, úgy félek!
Legalább te maradj itt nekem
Ha senki nincs már velem.

Összeesküdött ellenem föld és ég
Életemre tör barát s ellenség
Gyengének hisznek, lehet az vagyok
Erőtlenül állok, mindenki elhagyott.

Nem hittem volna, hogy így ér véget
Ilyen körülmény között látlak újra téged
Rám olvasod minden hibám, vétkem
Hogy bánjam a percet is, hogy szerettelek híven.

Süt rólad a gyűlölet, támad minden szavad
Lélegzetem elakad, még a szívem is kihagy
Rád nézek mégegyszer könnyes szememen át
Elborít a homály, könnyemtől nem látlak tisztán.

Utolsó szavammal élve elmondom még neked
Mindig feltétel nélkül szerettelek
Ha rád gondoltam fura érzés tört rám
Elmúlt a szerelem, mégis néha még fájt

Nem az én hibámból alakult így tudd meg!
Néhány ember tett tönkre mindent
Bedőltem álnok csapdájukba egyszer
Hittem szavuknak, elvették az eszem.