Lehet az a baj velem, hogy nem vagyok plázacica. Aki rajong a körömlakkért, a tűsarkúért és minden egyéb magassarkúért, a retikülért, a szoliért (ezt kivételesen szeretem, de nem viszem túlzásba), a műkörömért, a maszk hatású sminkért...

Lehet az a baj, hogy a kocsikat jobban szeretem, mint az órákon át tartó shoppingot. Én egyszer megyek, és az a bő 4 óra(!!!) is rengeteg nekem, ami elég a következő nagy-nagy vásárlásig. Továbbá, szeretek viccelődni, úú majdnem elfelejtettem a legfontosabbat, amiért sosem lehet plázatünci: van ESZEM. Okos vagyok, na és? Ez nem egoizmus, vagy nagyképűség. Ezzel legalább tisztában vagyok, hogy ezzel fent nem fukarkodtak. És nem nézek le másokat, nem vagyok flegma, nem káromkodom, cigizem, dorgozom, piálok, bulizok kifulladásig.És nem vagyok szőke. Szeretem a jó könyveket. Az alvást. A röplabdát. Naiv vagyok de nem mindenben. Először mindig a legjobbat feltételezem másokról, aztán puff. Csalódok. Jóindulatú vagyok. hoppálé. És még sorolhatnám azokat a kritériumokat, aminek nem felelnék meg, ha lenne Plázatünci Bizottság, aki képezné a leendő és/vagy meglévő tagokat.

Oké, de srácok nektek most komolyan egy plázacica kell?

xoxo,
Fürcs

Írnék valami bölcset, valami jót
De nem találom a megfelelő szót
Elbújt, ahogy én is elbújnék, ha tehetném
Az érzések elől megszöknék, ha engednék.

Akármit teszek, akármerre nézek
Velem vannak, hisz a szívemben élnek
Nem tudlak nem ismerni, még mindig nem szeretni
Nem tudlak utálni, arcod az utcán ne keresni

Minket összeköt a múlt, a közös percek
A barátságunk emléke, mi oly sokat jelentett
Elfutnék lényed elől, mely még mindig körülöleli lelkem
Elszaladnék, de bármerre mennék, mindig megtalál engem.

Nem tudom emléked semmissé tenni!
Mit egymásért tettünk végleg eltörölni
Mintha idegenek lennénk, közös barátokkal
Hiába lázadnánk, a sors minket összehozna.

Ez volt a sorsunk: egymásért élni
Most, hogy beteljesült el kellett válni
Megtettük mit az élet megkövetelt
Ő is tette a dolgát: szélnek eresztett.

Elmúlt, tudom, mégis mikor eszembe jut
Ezernyi érzés szívemben összefut
Elmentél, vissza nem jössz már, felfogtam
De ha rád gondolok, elszomorodok miattad.

Itt vagyok, láthatod mi lett belőlem
Milyen "felnőtt" lettem, mire vittem
Tudom még sokat kell tanulnom
Az életről, az emberekről, erről az útról.

Azt elmondhatom, hogy rád hasonlítok
Te is versbe írtad, mi a szívedben nyomott hagyott
Makacs voltál, akárcsak én, ó de mennyire
Míg éltél, harcoltál, teljes erőddel, szíveddel.

Eljött ez a nap, mit sohasem vártam
Olyan hamar elérkezett, még rád sem találtam
Mint csendes zivatar úgy érkezett
Némán elvett tőlem, semmit nem kérdezett.

Fájdalmat hagyott, szívemben ürességet
Nincs fénykép, sem semmi, mi pótolhatná léted
Sem tárgy, érzés mit kaptam tőled
Üres a szívem, lelkem nélküled.

A nap nem úgy indul, mint rég
Minden szürke, az ég sem olyan kék
Minden zaj eltompul a lüktető fájdalom mellett
Minden érzés eltorzul, űrt hagytál lelkemben.

Elmentél, tudom így lesz jó neked
De szerető családodnak nehezebb lesz nélküled
A ház kihalt, még madár se száll az ágra
Minden élő s holt készül a gyászra.

Tudom sok dolgot nem mondtam el neked
Köztük azt, milyen fontos vagy nekem
Hogy mennyire szeretlek, ó bár elmondhatnám!
Úgy hiányzol! Bár kezed utoljára megfoghatnám!

Átölelnélek szorosan még egy percre
Hogy tudd, nem felejtelek el sosem!
A szívemben őrizlek, noha most búcsúzom
A szívemben élsz tovább, ott a helyed tudom.

Emlékszem melletted mennyit játszottam
A kapcsolatunkat gondosan ápoltad
Megajándékoztál azzal, hogy ismerhettelek
Életed része lehettem, és te az enyémnek.

Ha rád gondolok, csupa jó jut eszembe
A sok szeretet belevésődött szívembe
Kérlek bocsásd meg, ha ellened vétettem
Bocsáss meg, hogy az elmúlt években eltűntem.

Most látom csak milyen fontos vagy nekem
Már nem mondhatom el, emiatt is könnyezem
De egy valamit ígérhetek, elfelejteni nem foglak
Hozzám tartozol, az emlékeim fakulni nem fognak!

Míg élek, rád emlékezem, jóságos lényedre
A kedves szóra, a tőled kapott szeretetre
Olyan nehéz elviselni, hogy már nem lehetsz velem
De tudom az út végén újra megfogod kezem.

Szerető anya, nagymama, dédi voltál
Kicsi családodra ha tehetted vigyáztál
Bár visszaadhatnám a sok jót mit tőled kaptam
Bár Isten adott volna időt, hogy velünk maradhass.

Mint egy rossz álom olyan ez
S azt várom fel mikor ébredek
Szenvedek, tükörbe ilyen lélekkel nem nézhetek
Az emberek közé ilyen szívvel nem léphetek.

Ha valamivel visszahozhatnálak, megtenném
Ha csak egy percnyi beszélgetésért valamit tehetnék
Hogy még egyszer itt legyél mindenem odaadnám
Hogy elmondhasd nekünk mit akkor akartál.

Megláttad végre, kiben mindig is hittél
Férjeddel vagy, kit nagyon szerettél
A mennyben boldog vagy, Isten mellett
Csak elképzelni tudom, milyen érzés lehet.

Vigyázz hát odafentről továbbra is ránk
Ha teheted néha-néha mondj értünk egy imát
Hogy gyógyuljon be szívünk, múljon el a fájdalom
Amit okozott, hogy elragadtattál e téli vasárnapon.

Búcsúzom most tőled, mit ígértem megtartom
S amikor lehet sírod mindig látogatom
Beszélni veled már csak imáimban tudok
Ha látsz most, tudnod kell, nagyon hiányozni fogsz!

Szerető vejed, lányod, unokád, dédunokád

Én próbálok erős lenni, de eltipor az élet
Minden percben elveszítek valamit, ettől úgy félek
Pedig elvett már mindent, mit valaha adott
Nem kérek már semmit, mert tudom csak pofonokat kapok
Mikor elhiszem, hogy csoda vár
Az élet kinevet, s kiderül ez csak hazugság

Egyre jobban érzem, messze jár a boldogság
Távol tőlem, talán sosem talál rám
Elvesztettem jó barátot, családtagot
Számomra oly sok kedves embert
És most lehet megint meglop
Elragadja egy másik szerettem
Másért kell erős legyek, mert magamért nem tudok
Könnyem vissza kell tartanom, hogy más tőle szabaduljon

Már most félek, hogy mi lesz, ha ez megtörténik
Az élet nem adja fel, ellenem megint szövetkezik
Már most hiányzik, pedig még el sem vette
De megteszi, nem harcolhatok ellene
Csak annyit kérek, ha mást nem kaphatok
Adjon erőt, amit a családomnak adhatok
Gyógyítsa be a sebet, amit újra felszakít
Enyhítse a fájdalmat, ha másban nem segít
Töltse be az űrt, mit hiánya okoz
Hogy ne fájjon annyira, míg e szív dobog.

Vége van. Halkan fúj a szél
Felfogni oly nehéz, hogy így véget ér
Nehéz a szívem, elérted szavaiddal
Nem hagysz könnyen elmenni, szemed marasztal
Kezed némán kapkod utánam
Pillantásod éget, tudod, nem így akartam
Önzőséged megölt, kínzott minden tetted
Velem sosem törődtél igazán, csak tetteted
Te, mindig csak te, problémáid, életed
Lassan eltűntem, észre sem vetted
Darabokra hullottam, a szenvedéstől megtörtem
Rám se hederítettél, kullogtam mögötted
Lelkem haldoklott, mégsem kerestél meg
Éjszakákon át könnyeztem, okát nem kérdezted
Most mégis írod üzeneted, mire választ vársz
Én hányszor vártam, mindig válasz nélkül hagytál
Mindenki fontosabb volt, pedig legjobb barátodnak mondtál
Sosem éreztem ezt, a listád végére pakoltál
Ha kellettem legyek ott, óvjam kicsi szíved
Vigasztaljalak, a sötétben fogjam meg kezed
Hallgassalak meg, tanácsot adjak hogyan tovább
Minden szavaddal bántasz, mit sms-ben leírtál
Még most sem gondolkozol el, esetleg ez a te hibád
Hányszor voltál mellettem, fogtad meg kezem?
Elárulom őszintén neked: egyszer sem
Most támadsz, mert egy nap nem rólad szólt
Hanem rólam, s ez számodra hatalmas gond
Lelkifurdalással célod többé el nem éred
Próbálok erős lenni, és elfeledni téged
Olyan nehéz megállni, hogy ne forduljak vissza
De nem teszem, még ha nagy is lelkem kínja
Azt hiszed egyedül vagyok, de nagyot tévedsz
Egy valaki még mellettem van, amíg csak élek
Támadni fogsz, tudom jól, nem hagysz könnyen elmenni
De nem hagyom magam, nem fogsz felkészületlenül érni
Vége van értsd meg, ennek nincs tovább értelme
Ez a barátság rég halott, mi hívtuk újra és újra életre
Csak régi tűznek halvány füstje volt
Nem is parázslott, fel sosem izzott
Újra leírom, vége, vége mindörökre, nincs folytatás
Annyit kérek, ne tarts fel, hagyj menjek el némán...

Néha úgy megpofoznám magam, csak hogy észhez térjek. De felesleges lenne, hisz az élet mindig megteszi helyettem százszor, ezerszer. És még abból sem tanulok.

Valaki rám ordíthatna, hogy HÉÉ ember mit művelsz?! Vagy csak szépen elmagyarázhatná, hogy ha ezt és azt tenném, akkor máris előrébb haladna az életem, nem csak egy mederben állna, és próbálna felmászni a falán, ahol minden szélcsapásra visszacsúszik.

De lehet az is elég lenne, ha mint a filmekben álom formájában, vagy idősík váltásos témával megmutatná, hogy milyen lenne ha...

És ha még ez is kevésnek bizonyulna ahhoz, hogy a királylányos - fehér herceges - barátok mindenek felett álmomból felébredjek, akkor bármilyen eszközzel élhetne, hogy megtörje makacsságom, minden egyéb negatív visszatartó erőmmel együtt. Vagy legalább azt a másik lelket, ami próbál minden jót kiölni belőlem, kiírtani még a csíráját is annak, amiért valaha küzdöttem, mert érdemes volt küzdeni.

Addig nekem kell továbbkutatnom a válaszok után, a megoldásért, amire annyira vágyom, és egy kis bölcsességért, hogy átlássak a kamu dolgokon. Mert nagyon nem tudom, hogy mit miért teszek, van-e értelme annak és hogy jó-e, amit gondolok, hogy jó.

"Két lélek vívódik bennem
Mindkettő egyet akar: a lelkem
Az egyik alattomos bestia, cselt bevetve támad
Semmi sem elég jó neki, folyton-folyvást lázad
Rosszat gondol, rosszat mond, rosszat lát mindenben
Kritizál, bánt, nem számít, ha átgázol életeken
Hazudik, ha mosolyog, hazudik akkor is, ha kérdez
Hazugság minden szó, minden érzés, amit érez
Az eszköz mindegy, e téren sosem válogat
Széles a paletta, nem rest felhasználni az álmokat
Bevet embert, tárgyat, érzést, amit nem szégyell
Ámít, áltat, illúziókba ringat, rémiszt, ha az kell
Csábít, bármit eljátszik, jóindulatot színlel
Titkokat tud meg, kémkedni sem restel
Kétszínű kígyó, megölne egy kanál vízben
De az angyali mosoly mögött nem tűnik fel
A másik lélek, ó maga az ártatlanság
Mindent elhisz, jellemző rá a naivság
Jót lát az álnokban, kincset a gonoszban
Feláldozza magát, ha a szükség úgy hozza
Önzetlenül segít, saját magát sosem kímélve
Nincs olyan, mit másért meg nem tenne
Reménykedik, bízik még a csodákban
Angyal lelke még hisz a jóságban
Teljes ellentéte gonosz testvérének
Csak a lelkemért küzdenek, ezért őrlődik lényem."

"Lelkem elfedi egy fémdoboz
mely alatt egy megtört szív dobog
Legbelül zokog
Valakiért, ki rég elfeledte
Ki még könnyét sem ejtette
mikor szívét összetörte
A reményt is elvette
A fényt mi még éltette
Élve a föld alá temette
S láthatatlanként kezelte
Mert hitét benne rég elvesztette
Elhagyta, pedig állítólag úgy szerette
Kezét elengedte, s így szólt mielőtt a szakadékba lökte:
Nincs szükségem többé a szerető szívedre"

Mennyi az esélye annak, hogy találkozom egy esküvői ruhaszalonban a volt fodrászommal, akinek a lánya egy bad boyz-os sráccal jár?:D 0 :D de én ma mégis taliztam vele:D:P És épp keringőre ruhát próbált abban a szalonban, ahol én is:D

Ezenkívül rájöttem, hogy belőlem genetikailag kimaradt a rajongás a habos-babos, sőt az esküvő ruhák iránt. Könnyű dolga lesz a leendő férjemnek:D hacsak addigra belém nem programozzák, bár nem hiszem. A magassarkút sem tudták csak különösen indokolt esetekben rám tukmálni :D nem szeretem na. De jó nézni, ahogy más botladozik benne, és nevetni, mikor nyilvánvalóan látható, hogy nem tud menni benne. De akkor miért veszi fel?:D

Jó színe van a blúznak (szép türkiz) és a kosztüm csíkozása is megfelelő (hajszál vékony). Nem értem miért problémáztak, ja de. De mindegy.

A tánccal a hócipőm tele, ahogy a tanárral is. De most már ez is mindegy, jövőhétre csak befejezzük... És be kell ribanculnom :D mert a tánc ilyen sexi-csajos. Szóval gyerünk:D

Ja, és végleg elfogyott D-vel kapcsolatban a türelmem, és tegnap hangot is adtam ennek, mire ő az elmúlt két hétben 3szorra lelépett szó nélkül msnről. Még ő van megbántva, és szokás szerint megint én vagyok a szemét, mert nem hagyom, hogy ebben a barátságban én legyek az igavonó. Én úgy érzem, hogy nagyon toleráns vagyok és voltam, de mindennek van határa. Erről ennyit.

Szép hetet mindenkinek!
xoxo,
Fürcs

Holnapra összeszedem magam. Tényleg, megpróbálom. És leírom, hogy mire jutottam saját magammal and with God. És másokkal.

Keith Urban- Tonight i wanna cry

xoxo,
Fürcs